Mindenki megnyugodhat, nem kell régésznek állnunk a Divinity megértéséhez

Mindenki megnyugodhat, nem kell régésznek állnunk a Divinity megértéséhez

Noha a Divinity-széria már 2002-ben elindult világhódító útjára, Swen Vincke szerint azok is bátran belekezdhetnek az új részbe, akik a Baldur's Gate 3-nak köszönhetően ismerték meg a Larian Studiost.

A szivárgások miatt ugyan elmaradt a meglepetés, de a CRPG műfaj szerelmesei így is megörültek, amikor a The Game Awards színpadán lehullt a lepel a Divinity-ről, avagy a Baldur's Gate 3-at is jegyző Larian Studios következő projektjéről. Mivel a széria alapkövét a 2002-es Divine Divinity-vel rakta le a belga csapat, felmerülhet a kérdés, hogy mennyire szükséges a korábbi részek ismerete, hiszen sokan a Divinity: Original Sin-nel (vagy annak folytatásával) játszottak először, néhányan pedig azt sem tudják, mi fán terem a franchise. A stúdió alapítója, Swen Vincke szerencsére jó hírrel szolgált azok számára, akik teljesen vakon vannak, sőt, még ő is úgy gondolja, hogy nem igazán érdemes visszamenni a kezdetekhez.

Borítókép forrása: Larian Studios

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések