Többek között a Vitality irányítója, apEX is beállt azok sorába, akik igyekeztek fényt deríteni arra, hogy miért alakult végül olyan unalmasan az átigazolási piac a téli szünet alatt.
„Megannyi csapat akart cserélni, de azt hiszem, nem tudtak. Őrület, ami az átigazolási piacon megy. Olyan árak vannak, hogy azt sem értem, mi folyik itt. Nem keresünk elég pénzt a CS-ben ahhoz, hogy megengedhessük a cseréket, őrült árak vannak. Ezért nem hallunk semmit sem a NAVI-ról, sem a MOUZról, akik egészen biztos vagyok benne, hogy akartak forgatni.”
A fenti idézet meglepő módon nem egy elemzőtől, hanem attól az apEXtől származik, aki 2025., de talán az egész történelem legjobb csapatának irányítójaként egy percig sem kellett azon aggódjon a téli szünet alatt, hogy kikkel fog játszani majd január közepétől. Lehet, hogy ezért is beszélt ennyire nyíltan a HLTV díjátadó eseményét követő podcastben arról, hogy lényegében az elszállt, a realitást legkevésbé sem tükröző játékosárak akadályozzák jelenleg azt, hogy a Vitality potenciális kihívói ne csak fekvőrendőrként funkcionáljanak idén tavasszal is. A NAVI és a MOUZ ugyanis változatlanul folytatja a játékot tudomásunk szerint, és így a szünet legnagyobb csereberéje lényegében a 100 Thieves összeállítása lett, ami egyelőre még nagyon távol áll attól, hogy tier 1-es felállásnak számítson, vagy esetleg az új, portugál többségű BC.Game-et sorolhatnánk még ide.
A NAVI esetében arról szóltak a pletykák már a StarLadder Budapest Major alatt is, hogy Aleksibtől megválna a csapat, és a helyére egy új, B1ad3 számára könnyebben nevelhető irányító ül be idén. Remek kérdés, mekkora jelentőséget érdemes tulajdonítani ezeknek a pletykáknak, hiszen részint olyan dolgok is segítették a terjedését, mint amit mi magunk is tapasztaltunk a versenyen, hogy B1ad3 inkább egyedül, a sajtószobában készült a meccsek előtt ahelyett, hogy a finnel egyeztetett volna. Amikor pedig kiesett a NAVI Budapesten, Aleksib adott egy olyan interjút, ami alapján azt is gondolhattuk volna, hogy ez volt az utolsó napja abban a mezben. Továbbá a mindig megbízhatatlan, az orosz Telegram világban csevegő alakok is fűtötték a híreszteléseket, egy ponton szóba hozva a NAVI-val a FUT-ban játszó dem0nt is. Az, hogy végül ebből semmi sem lett, sőt, a bizonyítékok egy részéről kiderültek, hogy meghamisított képernyőképek voltak, nos nem éppen arra utalnak, hogy a NAVI körül tényleg akkora mozgolódás volt, mint azt általában egy ilyen kaliberű klubtól megszokhattuk. Az információk alapján pedig arról lehet szó, hogy egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy túlárazott játékosokért fizessenek. Tehát még a mostani, nem feltétlenül mindenki számára elfogadható helyzet is jobb, mint a pénz szórása.
Hasonló cipőben kezdi az évet a MOUZ is, akikről szintén a Budapest Major környékén lehetett hallani, hogy Jimpphat ingadozó játéka miatt új ötödiket keresnek. Az elsődleges célpontjukat nem is volt nehéz kitalálni, a GamerLegionben lövöldöző PR-t szemelték ki, akire ugyanolyan opciója van a MOUZnak, mint annak idején siuhyra is volt. Vagyis a MOUZ volt az első, aki tárgyalt PR visszavételéről, miután a MOUZ NXT-ből ment át a GL-be, és nekik még az árcédula is barátságosabb volt, mint másoknak. Az, hogy még ilyen lehetőségek közepette sem történt meg a csere, váratlan és érthetetlen fordulat. Viszont valami biztosan lehetett az árával kapcsolatban, ami senkinek sem jött be, mert a cseh játékosért állítólag mindenki bejelentkezett, akinek kell egy jó rifler most, és végül senki sem vitte el őt. Ami viszont egyre biztosabbnak tűnik, hogy a MOUZ inkább úgy döntött, egyelőre átigazolások helyett megpróbál időt adni az eddigi keretnek, hátha a tavaly látott konzisztencián felül Jimpphatből is sikerül ismét kihozni azt, amit az előléptetése után láthattunk. A végén pedig ki tudja, lehet kapunk egy olyan meglepetést, mint tavaly az IEM Katowice előtt.
Borítókép: StarLadder