A Paramount most már jogi eszközökkel is kiütné a nyeregből a Netflixet

A Paramount most már jogi eszközökkel is kiütné a nyeregből a Netflixet

Mint kiderült, a Warner Bros. már nyolc alkalommal is nemet mondott a Paramountnak, a cég ezért most taktikát váltott, és pereskedés útján gáncsolná ki a Netflixet.

Tavaly decemberben nagyot fordult a világ, több hétig tartó licitháborút követően ugyanis megtudhattuk, hogy a Netflix fogja felvásárolni a Warner Bros.-t, méghozzá potom 82,7 milliárd dollár értékben. A streamingszolgáltató hamar el is dicsekedett a szórakoztatóipar talán legnagyobb üzletével (én is napokon belül megkaptam az akvizícióról szóló emailt), a Paramount azonban egy percig sem habozott, és a STOP tábláját a magasba emelve ellenséges felvásárlásba kezdett.

Sajnos (?) a Warner vezetősége egyáltalán nem gondolta meg magát a szabad szemmel is jól látható (a cég cirka 108 milliárd dollárt ajánlott a stúdiónak) összeg láttán, így a David Ellison vezette vállalat fogta magát, és a részvényesek félrevezetésére hivatkozva beperelte a Warner Bros.-t. Hogy pontosan mivel indokolta a Paramount CEO-ja ezt a radikális lépést, azt megtudhatjátok az alábbi hírre kattintva:

Borítókép forrása: Getty Images/Kenneth Cheung

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések