Hat új versennyel tér vissza a StarLadder 2026-ban a CS2-es porondra

Hat új versennyel tér vissza a StarLadder 2026-ban a CS2-es porondra

A StarLadder Budapest Major szervezői ezúttal nem a világ legjobbjainak, hanem azoknak próbálnak kedvezni majd, akik szeretnék beverekedni magukat közéjük.

Az év legjobb Counter-Strike 2 versenyének választott StarLadder Budapest Major után még nagyobb erőkkel tér vissza az indiai tulajdonban álló ukrán rendezvényszervező cég 2026-ban. A StarLadder ugyanis bejelentette a minap, hogy legnagyobb szponzorával, a Stake-kel közösen indít tier 2-es LAN sorozatot, ami Stake Ranked névre hallgat majd. Az idei év során várhatóan hat ilyen torna is lesz Európában, ezek közül az első kettő alkalomról már több minden is kiderült, ha esetleg feltörekvő csapatoddal megcéloznád a nyílt selejtezőket februárban.

Az első StarLadder Stake Ranked LAN döntők

A Stake Ranked tornák helyszínei egyelőre ismeretlenek, csupán annyi biztos, hogy európai fővárosban, fővárosokban fogják tartani ezeket az eseményeket, hiszen ebből a régióból is lehet majd benevezni rájuk. Nem lesz azonban ez mindig így, a jövőben ugyanis tervben van, hogy az amerikai és az ázsiai kontinensen is megjelenjenek ezek a LAN-ok. De egyelőre maradjunk annál, amit már tudunk:

  • A legelső Stake Ranked online kvalifikációs szakasza február 21-22-én indul majd, ekkor lehet egy nyílt selejtezőn át bekerülni a zártba.
  • A két kvalifikált csapat tizennégy meghívottal vív majd meg a LAN döntőn kiadó helyekért március 4-8. között online.
  • A LAN döntőre két zárt selejtezős felállás, valamint a globális VRS listáról meghívott hat csapat érkezik majd. Mivel tier 2-es tornáról van szó, a legmagasabban rangsorolt ötös a meghíváshoz használt ranglista legfeljebb 9. helyezettje lehet majd.

Stake Ranked Epizód 1: Április 1-4.
Stake Ranked Epizód 2: Május 27-30.

A StarLadder Stake Ranked versenyek díjazása

1. helyezés - 25 000 dollár
2. helyezés - 17 500 dollár
3. helyezés - 13 500 dollár
4. helyezés - 11 000 dollár
5-6. helyezés - 9 000 dollár
7-8. helyezés - 7 500 dollár

Borítókép: StarLadder

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések