FaZe vs MOUZ: A túlélésért folyik a ma délutáni El Clásico Krakkóban

FaZe vs MOUZ: A túlélésért folyik a ma délutáni El Clásico Krakkóban

Ma este kiderül, hogy kik lehetnek ott az IEM Krakkó rájátszásában. Ami biztos, hogy a FaZe és a MOUZ közül az egyikről le kell mondanunk.

Csak úgy repül az idő, ha az ember Counter-Strike-kal töltheti azt. Az IEM Krakkó különösen jó erre, hiszen a második csoportkör alatt kaptunk pár jobb meccset. Láthattuk s1mple-t játszani a Vitality és a FaZe ellen, a FURIA visszavágott a NAVI-nak a StarLadder Budapest Majorért (már most előrevetítem, hogy hasonlóra számítunk ma a FaZe vs MOUZ meccsen), a coolio által edzett FUT a legjobb 12 közé jutott egy FURIA elleni győzelemnek hála (GG!), és akkor még csak azokat a mérkőzéseket soroltuk, amelyek a személyes kedvenc pillanataink voltak a tornáról. De hátra van még a mai nap, amikor is eldől, hogy kik lesznek ott a rájátszásban. És mivel jó esély van rá, hogy ezek csaknem annyira vagy még szórakoztatóbbak lesznek, mint az eddig említettek, úgy éreztük, hogy mindenképp kedvet kell csináljunk hozzá.

A nap meccse alighanem a MOUZ és a FaZe összecsapása lesz délután 14 órától. Aki régebb óta követi torzsiék kalandjait a tier 1-es Counter-Strike-ban, pontosan tudja, miért is vált a hazai rajongók szemében ez a párosítás az El Clásicóvá: volt idő, amikor minden egyes verseny rájátszásában találkoztak egymással a felek, és az esetek nagy részében ugyan a FaZe nyerte ezeket, de azóta fordult a kocka, és gyakoribb, hogy az egerek húzzák be a mérkőzést. Ami viszont változatlan, hogy nagy tüzijátékkal jár, ha ez a két felállás találkozik, szinte mindig húz valaki valami váratlant. A sorból talán csak a StarLadder Budapest Major negyeddöntője lóg ki, ahol a FaZe a hazai közönség előtt ejtette ki torzsit és csapattársait, méghozzá fölényes játékkal. Most minden esély megvan rá, hogy a MOUZ ezért visszavágjon, úgyhogy lesz miért szurkolni, az egyszer biztos!

A 16:30-as mérkőzések közül az Astralis és a FURIA találkozója lehet az érdekesebb, tekintve, hogy ők azért játszanak majd, hogy elkerüljék a korai búcsút. Az immáron nemzetköziesedő dánoktól senki sem várta, hogy idáig jutnak az IEM Krakkón, míg FalleNéket mindenki a rájátszásban szeretné viszontlátni – kíváncsian várjuk, jön-e a meglepetés vagy sem! Végül a Vitality és az Aurora csapnak össze a felső ágon, valamint FaZe vs MOUZ és 3DMAX vs Falcons győztesei. Ezek közül egyértelműen az utóbbi az, amiért érdemes lesz odakapcsolni a TV2 Play és a TV2 Play Zéróra, hiszen bármelyik kombináció is jön ki végül, parázs meccsre számítunk az utolsó továbbjutást érő helyért cserébe.

Kövesd magyarul az IEM Krakkót!

Az ESL első idei tier 1-es versenyén szokás szerint 24 csapat csaphat össze méghozzá két csoportkörre bontva. A Stage 2-be kapott meghívott a legjobb nyolcas míg a többieknek a Stage 1 során kell megküzdenie azért hogy ellenük bizonyíthassanak. A torna január 28-án indul és egészen február 8-ig tart majd élőben magyarul kizárólag a TV2 Play és a TV2 Play Zéró felületén lesznek követhetőek a mérkőzések. Ezen kívül részt vehetsz a nyereményjátékunkban is amelynek részleteiről ITT olvashatsz bővebben!

A csoportkör utolsó napjának mérkőzései

14:00 - MOUZ vs FaZe (kiesési rangadó)
14:00 - 3DMAX vs Falcons (kiesési rangadó)
16:30 - Astralis vs FURIA (kiesési rangadó)
16:30 - G2 vs Spirit (felsőági döntő)
19:00 - FaZe / MOUZ vs 3DMAX / Falcons (kiesési rangadó)
19:00 - Vitality vs Aurora (felsőági döntő)

Borítókép: Helena Kristiansson / ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések