Népírtásért tiltották ki FACEITről a Chelsea futballistáját

Népírtásért tiltották ki FACEITről a Chelsea futballistáját

Mykhailo Mudryk legjobb válasza az ellene játszó Counter-Strike 2 játékosok toxikus kommentjeire az volt, hogy nekiállt felemlegetni egy ukránok által lengyelekkel szemben elkövetett népírtást.

Futballt kedvelő olvasóinknak valószínűleg már ismerős Mykhailo Mudryk, a Chelsea játékosának neve. Az ukrán szélsőtámadót persze ezen a körön kívül is lehetett látni a hírekben tavaly, ugyanis nem túl gyakori, hogy valaki a Premier League-ben akad fenn nem egy, hanem két környi doppingteszten. Most pedig az akár négy évre szóló eltiltással járó ügy mellé sikerült egy 28 napos FACEIT bant is összeszednie Mudryknak, méghozzá nem akármivel: egy népírtás felemlegetésével.

Töri óra következik! 1939-ben a Molotov-Ribbentrop paktum keretében a Szovjetunió megszállta Lengyelország keleti felét, benne egy Nyugat-Volhínia nevű területtel (a keleti rész még a Lengyel-Litván Unió felolszatásakor, 1791-ben került hozzájuk). A főként németek és lengyelek által lakott régióból az előbbieket kitelepítették, az utóbbiakat otthagyták a lengyelországi inváziót követően. 1941 nyarán viszont megtámadta Hitler a szovjeteket is, és rövid időn belül elfoglalta a háború előtt még az újdonsült ellenségének ítélt Kelet-Lengyelországot. Ősztől kezdve a nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg és más kollaboránsok segítségével majdnem a teljes helyi zsidó lakosságot, kb. 400-450 ezer főt mészároltak itt le a nácik a megszállás ideje alatt (sokuk a cári időkben lett ide száműzve a belső orosz régiókból), továbbá kb. 100 ezer lengyel áldozata is volt ennek a tevékenységnek. Az 1943-tól 1945-ig folyamatosan tartó etnikai tisztogatás a mai napig komoly vitákat vált ki Ukrajna és Lengyelország között. A történteket pedig tovább bonyolítja, hogy az európai háború vége felé megtorlásként a lengyelek is igyekeztek az ukránokkal leszámolni, ami 2-3 ezer ukrán életét követelte. A háború lezárását követően azonban a Szovjetunió (annak felbomlása óta Ukrajna) része maradt Volhínia, a megmaradt lengyeleket pedig teljesen kitelepítették innen 1945-től.

Visszatérve Mudrykra, a fentiekből valószínűleg már mindenki sejti, hogy milyen jellegű beszélgetést folytathatott le a lengyel csapattársával a profi focista, és hogy miért minősül teljességgel elfogadhatatlannak egy Counter-Strike 2 meccs (vagy bármi más) miatt ilyeneket vágni az ellenfeléhez. De a teljesség igénye miatt álljon itt egy kép a chatről, valamint emeljük ki, hogy a Chelsea játékosa arra a kommentre, hogy „tesó, drogozz többet”, rögtön olyanokkal jött elő „Volhínia következik”, „Volhínia lesz a következő pálya” és „a következő pálya 39-ben lesz.”

Mykhailo Mudryk népírtásos kommentjei a CS2-ben - Forrás: x.com / @4rrrokheheMykhailo Mudryk népírtásos kommentjei a CS2-ben - Forrás: x.com / @4rrrokheheMykhailo Mudryk népírtásos kommentjei a CS2-ben - Forrás: x.com / @4rrrokhehe

Borítókép: Depositphotos.com / vitaliivitleo

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések