Úgy tűnik, a Netflix már márciusban ledobja az idei év akciófilmjét

Úgy tűnik, a Netflix már márciusban ledobja az idei év akciófilmjét

Alan Ritchson, a Reacher főszereplője ismét kemény legényt alakít, csak épp ezúttal nem az Amazonnál, hanem a Netflixen.

Megérkezett a War Machine első előzetese, amelyben Alan Ritchson, a Reacher sorozat sztárja ezúttal is egy keménykötésű főhőst alakít – ám a puszta fizikai erő ezúttal nem biztos, hogy elegendő lesz. A Patrick Hughes által rendezett filmben (Sokkal több mint testőr, Vörös hegy) Ritchson egy amerikai katonát formál meg, aki a rangerré válás küszöbén áll, és egy kíméletlen kiképzési program végső szakaszában vesz részt. A hegyvidéki környezetben zajló gyakorlat azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a csapat egy idegen eredetű fenyegetéssel találja szemben magát, amely minden eddigi tudásukat és felkészültségüket próbára teszi. A War Machine március elején érkezik a Netflixre, de az első előzetest itt meg tudjátok nézni:

Borítókép forrása: CBR

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések