Egy csere miatt kieső brazil ötösnek köszönhetően az IEM Krakkó után a PGL Kolozsváron is bizonyíthat a NAVI egykori akadémiacsapata.
Általában ahhoz, hogy egy csapat rendszeresen kapjon lehetőséget a Counter-Strike 2 élvonalában, konzisztens teljesítményre van szükség, esetleg tier 2-es bajnoki címekre, no meg egy jó Major szereplésre. Néha azonban szerencse is kell hozzá, jókor kell a jó helyen lenni. Most valami ilyesmi történt a kelet-európai mix csapattal, a Fercsák „coolio” András edzői munkája mellett működő FUT-tal is. Coolióék lényegében azért kaptak egy esélyt az indulásra a PGL Kolozsváron, mert az utolsó pillanatban a Legacy kénytelen volt visszalépni, és ők következtek a rangsorban. Ennek mi pedig csak örülni tudunk, mert ezek szerint nem a címvédő torzsi lesz az egyedüli magyar a mezőnyben, illetve így egy egészen jó IEM Krakkó szereplés (9-12. helyezés) után ismét bizonyíthat a FUT a tier 1-es csapatok között.
Ami a Legacy lemaradását illeti, egy csere okozta azt: a StarLadder Budapest Majort követően csak most sikerült nyélbe ütni egy üzletet a Fluxo volt kapitányával, arTtal, aminek következtében a tapasztalt irányító veszi át a csapat vezetését a kispadra küldött luxtól. Az átigazolás miatt a PGL Kolozsvárra meghívott Legacy kénytelen volt kihagyni a tornát, ugyanis már túl voltak a nevezésen, és nem ezt az ötöst adták le a szervezőknek, amivel most rendelkeznek, még egy versenyt pedig nem szerettek volna luxszal játszani.
A PGL Kolozsvár 2026 résztvevői
- FURIA
- Vitality
- Falcons
- Natus Vincere
- MOUZ
- FaZe
- The MongolZ
- Aurora
- B8
- Legacy FUT
- G2
- 3DMAX
- Astralis
- PARIVISION
- HEROIC
- paiN
Ha érdekel a PGL Kolozsvár, akkor azzal a remek hírrel szolgálhatunk, hogy idén az Esport1TV-n élőben, magyar nyelven is követhetitek a PGL versenyeit, beleértve ezt is. Tartsatok velünk 2026-ban is a legjobb Counter-Strike 2 tornákon!
Borítókép: Adela Sznajder / ESL FACEIT Group
Ezeket olvastad már?