Visszatér az F1, de vajon Brad Pitt is vele tart?

Visszatér az F1, de vajon Brad Pitt is vele tart?

Sejteni lehetett, hogy előbb vagy utóbb folytatást kap az elmúlt évek leglátványosabb sportfilmje, Jerry Bruckheimer pedig most hivatalossá is tette a dolgot.

Noha MarlaSinger kollégához hasonlóan én is túl hosszúnak tartottam, mindent egybevetve remekül szórakoztam a Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick, Feledés, Tron: Örökség) rendezésében készült F1 filmen, ami ha kissé sarkítva is, de megmutatta, mi zajlik a világ legismertebb autósportjának kulisszái mögött. Amellett, hogy a Brad Pitt, Javier Bardem, Damson Idris és Kerry Condon főszereplésével készült mozi elképesztően sok pénzt hozott az Apple és a Warner Bros. konyhájára, kritikaileg is remekül teljesített, így aztán hamar felvetődött a kérdés, hogy készülhet-e hozzá folytatás.

Bár a stúdiók egyelőre nem igazán szeretnének beszélni az esetleges második részről, a két Oscar-díjra jelölt producer, Jerry Bruckheimer nemrég világossá tette, hogy már zöld utat kapott az „F1 2”, igaz, ennél többet nem sikerült kihúzni belőle. Biztosan beszáguld tehát a folytatás, azt viszont még nem tudni, Brad Pitt is ott lesz-e a volán mögött.

Borítókép forrása: Warner Bros. Pictures / Apple Original Films

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések