Európában az IEM Köln Majorön kiadó helyek felének a sorsa már eldőlt, de ez még nem jelenti azt, hogy februárban már ne lenne verseny a csapatok között.
Ha valaki arra adná a fejét, hogy megértse a Valve rangsorának működését, nos, sok sikert kívánunk neki. Mert nem elegendőek a jó matematikai ismeretek és szövegértési képesség, de igen magas szinten kell érteni azt is, hogy mi történik a profi CS2-ben, pontosabban, hogy mi fog történni. Ugyanis amikor egy csapat magának vagy valaki kívülről az összes csapat függvényében próbálja meg előrejelezni, hogy odaérnek-e a szezon végén a Majorre, akkor ahhoz azt is pontosan látni kell, hogy ki melyik versenyen lesz ott, és hogy milyen eredményeket érhet el, azok hogyan befolyásolják az összképet. Tényleg rendkívül bonyolult dolgok ezek, és nem is elvárható az átlag CS2 nézőtől, hogy az új hobbija az adatelemzés legyen, ha arra kíváncsi, ott lesz-e a kedvenc csapata például az IEM Köln Majorön. De szerencsére a közösség két tagja, a könnyen emészthető magyarázatokkal szolgáló Jesper Larsen, valamint a VRS szimulációkat folytató Mischief elvégzik ezt a munkát mindannyiunk helyett.
Mischief például pont tegnap délután közölt egy új előrejelzést arról, hogy Európában kik és milyen eséllyel érhetnek oda az IEM Köln Majorre. Ebből kiderül, hogy kilenc csapat sorsa már lényegében eldőlt, ezek tuti ott lesznek a következő Major valamely szakaszában. Mindenki másnak azonban lesz még munkája bőven, ha nem szeretné, hogy elússzon az esélye. A legjobb pozícióban lévő európai ötös jelenleg a Vitality, ami szinte biztosan az első seedként jut be a kölni mezőnybe, őket csak a PARIVISION és a MOUZ tudná papíron kihívni ebben a versenyben. Ebből egyértelműen következik, hogy e két csapat is a Stage 3-ban szerepelhet majd, feltéve, hogy valamilyen isteni beavatkozás ezt nem akadályozza meg. Rajtuk kívül még a Falcons esetében tűnik úgy, hogy már-már garantált februárban egy Stage 3-as indulás. Mindenki másnak, tehát a Spiritnek, az Aurorának, a NAVI-nak, a G2-nak és az Astralisnak még dolgoznia kell azért, hogy itt szerepelhessen, de az egyikük már csak abból adódóan sem érheti ezt el, hogy legfeljebb nyolc csapat kap ilyen meghívást.
Egy fokkal nehezebb a helyzete azoknak a csapatoknak, akik az említett felállások után jönnek a sorban, de a szezon hátralévő részében még bőven javíthatnak ők. A GamerLegion tegnap nyert egy dán LAN-t, és a hátralévő tornáik ismeretében meglepő lenne, ha végül lecsúsznának teljesen. Hasonló cipőben jár a coolio által edzett FUT is, bár ők nem nyertek versenyt mostanában, más csapatok utólag butának tűnő döntései miatt sorra a legjobb tornákon kötnek ki, ezért nem nagyon buknak pontokat – az egykori NAVI akadémia Kolozsváron már Aleksibéket is majdnem megelőzte. Szintén sokat elmond a világ állásáról, hogy a FUT jelenleg előzi a StarLadder Budapest Major döntősét, vagyis a FaZe Clant a kijutási esélyek terén. Hozzájuk képest persze sokkal nehezebb helyzetben van a Team Liquid, ami meglehet, ki sem jut, amiért kár lenne, hiszen ennek szintén magyar az edzője, flashie.
A csapatok, amelyek jelen állás szerint kijutnak az IEM Köln Majorre Európából
- Team Vitality - 99.0% - 1–2. seedként juthat ki várhatóan
- PARIVISION - 99.0% - 1–6.
- Team Falcons - 99.0% - 2–7.
- MOUZ - 99.0% - 1–5.
- Team Spirit - 99.0% - 2–9.
- Aurora Gaming - 99.0% - 3–11.
- Natus Vincere - 99.0% - 3–12.
- G2 Esports - 96.7% - 5–16.
- Astralis - 93.7% - 6–18.
- GamerLegion - 88.0% - 8–20.
- FUT - 87.3% - 7–21.
- FaZe Clan - 84.8% - 6–21.
- Monte - 71.3% - 9–24.
- Gentle Mates - 70.0% - 9–24.
- BetBoom Team - 64.7% - 9–25.
- 3DMAX - 52.1% - 10–31.
- HOTU - 48.7% - 10–29.
A csapatok, amelyek jelen állás szerint a határán vannak az IEM Köln Major selejtezésnek Európából
- HEROIC - 47.0% - 11–29.
- Ninjas in Pyjamas - 37.4% - 11–34.
- B8 - 33.2% - 9–40.
- Team Liquid - 27.4% - 10–45.
- BIG - 26.2% - 13–34.
- BC.Game Esports - 17.6% - 14–37.
- Illwill - 15,4% - 15-33.
- Wildcard - 15.4% - 15–33.
- SINNERS Esports - 11.1% - 16–35.
- Alliance - 5.6% - 17–40.
- Fnatic - 5.4% - 17–41.
- K27 - 4.4% - 18–42.
- Mindenki más összesen - 18,8%
Borítókép: StarLadder