Befutott a titkolózós Samsung Galaxy S26 Ultra és a kistesói

Befutott a titkolózós Samsung Galaxy S26 Ultra és a kistesói

A legolcsóbb Samsung Galaxy S26 modellért is olyan összeget kell fizetni ezentúl, ami 4-essel kezdődik, de mint mindenre, erre is van magyarázat.

Elérkezett február 25., és vele együtt a Samsung szokásos Galaxy Unpacked bemutatója is, amelyen leleplezték a legújabb csúcstelefonokat. Ezúttal három készülék érkezett, S26 Edge-re pedig senki se számítson. Bár nem tudjuk, hogy a tavalyi eladások alapján ki és miért számított volna erre. Sebaj, van helyette klasszikus Galaxy S26, S26+, no meg a csúcsok csúcsa, az S26 Ultra. Idén ez egyébként olyannyira igaz állítás, hogy a másik kettő szinte alig változott valamit az S25-höz képest, és ha nem lenne picit másképp árazva (mert megszűnt a 128 GB-os modell), nem lenne egy külön kiemelés a kamerák körül, vagy nem más színekben tetszelegne, akkor lehet, hogy fel sem tűnne a legtöbb esetben, hogy nem a tavalyi kistesókat fogdossuk. Persze a motorháztetőn belül jött egy kis frissítés, mert immáron az alapmodellben és a pluszosban is az Exynos 2600-as chip duruzsol majd, míg az S26 Ultra teljesítményéért egy Snapdragon 8 Elite Gen 5 felel majd világszerte.

A Samsung Galaxy S26 Ultra (a színválaszték minden modellnél egyezik ezzel) - forrás: SamsungA Samsung Galaxy S26 Ultra (a színválaszték minden modellnél egyezik ezzel) - forrás: Samsung

A Samsung Galaxy S26 széria árai

  • S26 12/256 GB: 419 990 forint
  • S26 12/512 GB: 499 990 forint
  • S26+ 12/256 GB: 519 990 forint
  • S26+ 12/512 GB: 599 990 forint
  • S26 Ultra 12/256 GB: 599 990 forint
  • S26 Ultra 12/512 GB: 679 990 forint
  • S26 Ultra 12/1024 GB: 799 990 forint

A Samsung Galaxy S26 Ultra az új Buds 4 társaságában - forrás: SamsungA Samsung Galaxy S26 Ultra az új Buds 4 társaságában - forrás: Samsung

A Samsung Galaxy S26 széria specifikációi

Név Samsung Galaxy S26 Samsung Galaxy S26+ Samsung Galaxy S26 Ultra
Kijelző 6,3" Dynamic AMOLED 2X, 120Hz 6,7" Dynamic AMOLED 2X, 120Hz 6,9" Dynamic AMOLED 2X, 120Hz
Felbontás 1080 x 2340 pixel 3120 x 1440 pixel 3120 x 1440 pixel
SoC Exynos 2600 Exynos 2600 Snapdragon 8 Elite Gen 5
Memória, tárhely 12 GB, 256 / 512 GB 12 GB, 256 / 512 GB 12 GB, 256 / 512 GB
16 GB, 1024 GB
Hátlapi kamerák 50 MP (fő)
12 MP (ultraszéles)
10 MP (telefotó)
50 MP (fő)
12 MP (ultraszéles)
10 MP (telefotó)
200 MP (fő)
50 MP (ultraszéles)
50 MP (5x tele)
10 MP (3x tele)
Előlapi kamera 12 MP 12 MP 12 MP
Akkumulátor 4 300 mAh 4 900 mAh 5 000 mAh
Töltési lehetőségek 25W 45W 60W
Készülékház méretei 149,6 x 71,7 x 7,2 mm 158,4 x 75,8 x 7,3 mm 163,6 x 78,1 x 7,9 mm
Tömeg 167 gramm 190 gramm 214 gramm
Színek Kékeslila, Fehér, Fekete, Égkék Kékeslila, Fehér, Fekete, Égkék Kékeslila, Fehér, Fekete, Égkék

A Samsung Galaxy S26 esetében a legnagyobb dobás idén kétségkívül az Ultra modell betekintésgátló kijelzője. A gyártó szerint:

„A képpontok fénykibocsátásának szabályozásával a kijelző tiszta, fényes és kényelmes maradhat a felhasználónak a mindennapi használat során, miközben korlátozza azt, amit mások láthatnak. A hagyományos, felragasztható betekintésgátló fóliákkal ellentétben a Galaxy integrált Betekintésgátló kijelzője kikapcsolt állapotban minden irányból megőrizheti a teljes képminőséget, aktiváláskor pedig korlátozza az oldalsó szögekből való láthatóságot, még álló és fekvő tájolás közötti váltáskor is.

Mindez remekül hangzik, ám az első beszámolók szerint ilyenkor a fénysűrűség és a felbontás is csökken, tehát egy kicsit olcsóbb mobil hatását fogja kelteni, ha be van kapcsolva – ezzel valahogyan együtt kell tudni élni. Ezen felül egy rakás AI okosság jött még, de miután magyarul továbbra sem tudnak, sok hasznukat a hazai közönség aligha leli sajnos. Erről itt egy egyszerű, de nagyszerű videó az Android Authority jóvoltából, amiben arra jutnak, hogy a hasonló célra használt fólia még lehet jobb választás marad egyelőre:

Borítókép: Samsung

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések