Kratos és Atreus látható az élőszereplős God of War sorozat első képén

Kratos és Atreus látható az élőszereplős God of War sorozat első képén

Az Amazon a mai napon közzétette az első hivatalos képet a sorozatból – ezen pedig a két főszereplő látható.

Az Amazon ma közzétette az első hivatalos képet az élőszereplős God of War sorozatból, amelyen Kratos és Atreus láthatók. A fotó alapján a történet a God of War elején játszódhat, amikor Kratos éppen vadászni tanítja fiát – vagyis a széria rebootjának kezdeti, meghatározó pillanatait adaptálják. Korábban már kiderült, hogy a marcona főhőst Ryan Hurst – akit sokan a Sons of Anarchy és az Outsiders című sorozatokból ismerhetnek – formálja meg. Mellette Teresa Palmer kapta Sif szerepét, Max Parker alakítja Heimdallt, míg Atreust Callum Vinson játssza majd. Az első kép alapján a sorozat hűen követheti a 2018-as játék hangulatát és vizuális világát – itt megleshetitek a képet:

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések