Nincs több fine dining, az utolsó fejezetéhez közelít A mackó

Nincs több fine dining, az utolsó fejezetéhez közelít A mackó

Maga Jamie Lee Curtis adta a világ tudtára, hogy az 5. évaddal befejeződik Christopher Storer 21 Emmy-díjjal jutalmazott sorozata, amely ügyesen lavíroz a dráma és a vígjáték között.

Nem gondoltam volna, hogy egy étterem üzemeltetéséről szóló sorozat képes lesz lekötni a figyelmemet, márpedig a 2022-ben indult A mackó (The Bear) már az első epizódjával elcsavarta a fejem. A Jeremy Allen White, Ebon Moss-Bachrach és Ayo Edebiri nevével fémjelzett dráma-vígjáték hibrid ugyan veszített egy picit a fényéből a negyedik évadára, ám még így is van annyira szórakoztató, hogy tűkön ülve várjam, mit tartogat az élet a főszereplők számára.

Sajnos már nem sokáig lesznek velünk az alaposan megismert (és megszeretett) karakterek, a fantasztikus alakítást nyújtó Jamie Lee Curtis ugyanis egy Instagram-poszttal adta a követői tudtára, hogy az 5. szezonnal búcsúzik Carmy és csapata. Ha engem kérdeztek, szerintem jobb ez így, hiszen – ahogy azt az imént már említettem – érződik egy picit a sztorin, hogy kezd kifogyni a munícióból. 

Borítókép forrása: FX Networks

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések