Március 20-án olyasmi történt, amire a "Chuck Norris-tények" univerzumában senki sem számított: a világ legkeményebb embere 86 éves korában, családja körében békésen eltávozott.
Carlos Ray Norris, akit mi csak Chuckként ismertünk, Hawaii-on hunyt el, alig néhány nappal azután, hogy még a születésnapján is bokszedzéssel demonstrálta, az idő vasfoga rajta bizony nem fog, maximum kicsorbul.
Az önbizalomhiánytól a fekete övig
Bár a vásznon mindig magabiztos volt, Norris élete nem indult könnyen. Oklahomában nőtt fel, ír és cherokee felmenőkkel, egy olyan családban, ahol apja alkoholizmusa miatt a feszültség mindennapos vendég volt. A fiatal Chuck félénk, gátlásos fiú volt, akinek a saját bevallása szerint semmi sem ment könnyen. A fordulatot az amerikai légierő hozta meg, Koreában állomásozva fedezte fel a karatét, ami nemcsak a testét, de az önképét is acélossá kovácsolta. Hazatérve már bajnokként oktatott, tanítványai között pedig olyan neveket találunk, mint Steve McQueen, aki végül rábeszélte, hogy próbálja ki magát a filmvásznon is.
A sárkány ellenfele és a VHS-korszak királya
A nagy áttörést Bruce Lee-nek köszönhette, akivel a római Coliseumban vívott, ikonikus párbajuk a A sárkány útja című filmben örökre beírta őt a történelembe. Innen nem volt megállás, a '80-as években olyan akcióklasszikusokkal cementálta be hírnevét, mint az Ütközetben eltűnt, a Delta kommandó vagy a Magányos farkas. Norris tudatosan építette imázsát: filmjeiben kerülte a felesleges brutalitást, a szexet és a drogokat, mert példakép akart lenni a fiatalok számára – egy hős, aki csak önvédelemből emel kezet (vagy lábat).
Chuck Norris has passed away at the age of 86. pic.twitter.com/44bd5fX4Iw
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) March 20, 2026
Walker: A texasi kopó, aki legyőzte a statisztikát
Amikor a mozis karrierje lassulni kezdett, Norris a televízióban talált új otthonra. A Walker, a texasi kopó 1993-as indulása döcögős volt, a gyártó stúdió még a premier előtt csődbe ment, de Walker nem adta fel. A sorozat nyolc évadon át tarolt, szombat esti nézettségi rekordokat döntögetve. Cordell Walker karaktere tökéletes elegye volt a modern igazságosztónak és a hagyományos értékrendnek: hol utcai bandák ellen küzdött, hol kútba esett gyerekeket mentett, de mindig volt ideje egy kis erkölcsi tanításra is.
Nyugodjék békében.
Borítókép forrása: mwissmann (Markus Wissmann)