A FaZe nem, de 32 másik csapat ott lesz az IEM Köln Majorön

A FaZe nem, de 32 másik csapat ott lesz az IEM Köln Majorön

Április 6-án megjelent a Valve legfrissebb ranglistája, ami döntött az IEM Köln Major 2026 résztvevőiről. A FaZe nincs rajta.

A Valve megígérte, és meglepő módon tartotta is magát hozzá, hogy a PGL Bukarest kellős közepén, április 6-án kiadta a hivatalos VRS frissítését. Aki ennek biztosan nem örül, az a FaZe, ugyanis az utolsó utáni pillanatban elszúrták karriganék a selejtezős lehetőséget, a BlameF-fel felvértezett BIG elbánt velük a HLC Belgrade PRO döntőjében. Mivel a győzelem már-már kötelező volt a matematikusok szerint az IEM Köln Major egyik utolsó helyének elcsípéséhez ezen a versenyen, a FaZe lemaradt a tornáról. Arról, hogy mekkora visszaesés ez a StarLadder Budapest Majorön még döntőt játszó karriganéknek, ITT írtunk korábban.

Van ok azonban örömre is bőven, hiszen most először három magyarnak is szurkolhatunk majd egy Counter-Strike Majorön. A MOUZban játszó torzsi jelenlétéhez ezen a szinten már hozzászoktunk, az lett volna igazán meglepő, ha az évek óta a világ tíz legjobb csapatának egyikében AWP-ző játékos lemaradt volna Kölnről. Van azonban meglepetés, mert a Liquid végül kis trükközéssel ugyan, de odaért a Majorre, azaz edzőjük, flashie is képviselheti ismét Magyarországot egy Valve által szponzorált tornán. Új színre lépőként pedig megjelenik most ezen a szinten coolio, a FUT edzője is, miután az egykori NAVI akadémia csapat felküzdötte magát a globális VRS 12. helyére, azaz egy Stage 2-es meghívást érő pozícióba. A részletes IEM Köln Major 2026 meghívási információkat alább találjátok.

Az IEM Köln Major 2026 résztvevői

Stage 3 meghívottak

  • Vitality – Európa – 1. helyezés a globális VRS-en
  • NAVI – Európa – 2.
  • PARIVISION – Európa – 3.
  • Aurora – Európa – 5.
  • Falcons – Európa – 6.
  • MOUZ – Európa – 7.
  • FURIA – Amerika – 4.
  • The MongolZ – Ázsia – 8.

Stage 2 meghívottak

  • Spirit – Európa – 9. helyezés a globális VRS-en
  • Astralis – Európa – 10.
  • G2 – Európa – 11.
  • FUT – Európa – 12.
  • Monte – Európa – 15.
  • 9z – Amerika – 13.
  • paiN – Amerika – 14.
  • Legacy – Amerika – 16.

Stage 1 meghívottak

  • GamerLegion – Európa – 17. helyezés a globális VRS-en
  • BIG – Európa – 18.
  • BetBoom – Európa – 19.
  • B8 – Európa – 20.
  • HEROIC – Európa – 21.
  • SINNERS – Európa – 22.
  • M80 – Amerika – 25.
  • NRG – Amerika – 29.
  • TYLOO – Ázsia – 27.

Borítókép: Helena Kristiansson / ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések