Azt már eddig is tudtuk, hogy idén visszatér Guy Ritchie gengsztersorozata a Netflixre, most pedig egy lépéssel még közelebb kerültünk a konkrét premierhez.
Guy Ritchie még tavaly decemberben beszélt az Úriemberek-sorozat készülő második évadáról, amikor is azt mondta, hogy mind témáját, mind pedig a helyszíneit illetően bővül majd a sztori, vagyis már ekkor sejthető volt, hogy a folytatás egy komplexebb, szerteágazóbb irányba igyekszik vinni Eddie és Susie gengsztersztoriját. Bár az ilyen és ehhez hasonló vállalkozásoknak megvannak a maguk buktatói, Theo James nemrégiben azt mondta, hogy végeztek a fogatási munkálatokkal, és jelenleg épp a vágás zajlik. Bár a konkrét premierdátum még várat magára, a főszereplő Eddie-t alakító színész elárulta azt is, hogy melyik évszakban várhatjuk a folytatást.
Borítókép forrása: Netflix