Több teória is kering mostanában arra vonatkozóan, hogy mikor adja ki az Apple az iPhone Fold vagy iPhone Ultra készüléket, most megpróbálunk igazságot tenni ezek között.
Alighanem a címben feltett kérdés foglalkoztatja mostanában minden mobilos innovációkra kíváncsi olvasónkat. Már nem azért, mert ne láttunk volna már hajtogatható telefonokat – lassan ezekkel is Dunát lehetne rekeszteni, ha őszinték akarunk lenni. A területen sokáig a Samsung volt a nagy innovátor, sőt, igazából ők kezdték el az egész őrületet. Jelenleg mégsem ők, hanem az Oppo viszi a prímet technológia terén, ha a hajtogatható mobilokról van szó. Nekik ugyanis sikerült egy csinos megoldással lényegében eltűntetni a belső kijelző közepén található hajlatot, sőt még a riválisoknál is laposabb lett a kinyitott paneljük, ami még inkább tabletszerűvé teszi az élményt.
Marketing ide vagy oda, azért szögezzük le, hogy nem ég és föld a különbség az Oppo vagy a Samsung között. Egyrészt ne feledjük, hogy a dél-koreai gyártó vállaltan benne volt a körberajongott kijelző tervezésében, gyártásában. Másrészt, az első generációs Foldokhoz képest a Samsung is nagyokat lépett előre e téren az évek alatt a saját telefonjaiban. Mindennek ellenére még igaz marad, hogy más gyártók viszont lemaradtak és szembeötlő a probléma náluk. Tehát amikor az Oppo N9 Findot látva sokan izgatottak lettek az Apple megoldására várva, abban azért az is benne van, hogy kinek mi a referenciapontja hajlat kérdésben. No meg az is, hogy mi van akkor, ha az Apple még a kínaiakat is képes lesz túlszárnyalni valahogyan laposságban és hajlatmentesítésben?
A fenti, főleg mérnöki kérdésre értelemszerűen nem tudunk még válaszolni. (Vagy ha tudnánk, akkor most nem erről írnánk, hanem Dagobert bácsi módjára úsznánk a pénzben.) Arról viszont már diskurálhatunk, hogy hol tarthat az Apple az iPhone Fold piacra dobásával. Ehhez kapcsolódik az a nemrég kiszivárgott kép, amin már szemügyre vehetjük a dizájnt, hiszen ez is arra utal, hogy közel vagyunk egy hajtogatható Apple mobil megjelenéséhez. Azonban különböző források eltérő megoldást kínálnak arra a kérdésre, hogy mikor is kerülhet a kezeink közé a legdrágább iPhone. Van, aki szerint az iPhone 18 Pro és Pro Max mellett jön, tehát a szokásos szeptemberi rajtra kell számítani minden idei Apple készülék esetében. De van, aki szerint ennél többet kell még várnunk az iPhone Foldra, mert ha a dizájn kész is, az még nem jelenti, hogy milliószámra gurul le a gyártósorról ez az új termék.
A korábbi vagy időben történő iPhone Fold debüt mellett kínai források kardoskodnak elsősorban. Ők azt állítják, hogy már elindult a próbagyártás, júliustól pedig teljes kapacitásra kapcsol a Foxconn Kínában, pontosan úgy, mint az iPhone 18 Pro és Pro Max esetében. Ezt követően megjelent a Nikkei riportja a témában, amiben már arról van szó, hogy szeptemberi rajt helyett legfeljebb bemutatót láthatunk a hajtogatható iPhone-ból kora ősszel, mert csúszik a gyártás kezdete. Emiatt szerintük a termék maga csak decembertől lesz a polcokon, és a készletek még akkor sem biztos, hogy kielégítőek lesznek. Erre válaszul megjelent a színen az ügyeletes Apple szakértő Mark Gurman is, aki a Bloombergen írt róla, hogy a szeptemberi debütre kell számítani alacsony készletek mellett.
Abból kiindulva, hogy egyre többen beszélnek arról, hogy az iPhone 18 Pro és Pro Max mellett időben kerül a polcokra az iPhone Fold, gyanús, hogy így lesz, valamivel jobban is mutatna a dolog. A készletmérettel kapcsolatos részleteket azonban nem becsülnénk alá akkor, amikor erről a témáról diskurálunk. Főleg azért, mert annyira távoli még ez a termékmegjelenés, hogy addig bármilyen probléma felléphet, ami hátráltathatja a tömeggyártást – tehát lehet részben igaza a Nikkei-nek itt. Eleve nem tudjuk, hogy az Apple legfeljebb mennyi ilyen telefonnal számolt és mekkora lesz a valódi igény majd. Ha csak a közel múltat nézzük, ott az Apple Vision Pro vagy az iPhone Air példának arra, hogy Cupertinoban túlbecsülték az igényeket valamire. Viszont Gurman még azt is hozzáfűzte az iPhone Fold gyártásával kapcsolatos kérdésre adott válaszához, hogy a készülék vékonysága miatt nem Face ID-t, hanem az iPadekből ismerős Touch ID megoldást használja ebben az Apple – ez pont, hogy egyszerűsíti a gyártást.
Tehát több forgatókönyv is kibontakozhat végül. Az első, hogy minden flottul megy, az igényeknek megfelelő mennyiségben kapható lesz az iPhone Fold szeptember-októberben úgy, mint a többi Apple telefon szokott. A második, hogy akadnak problémák a gyártás során, és emiatt kisebb lesz a készlet eleinte, de időben kerül a polcokra néhány darab a mobilból. A harmadik, hogy úgy jár az Apple, mint az iPhone X-szel, és valamennyit várni kell a megjelenésre a többi iPhone modellhez képest. Értelemszerűen az Apple ezek közül a legelsőt tartja kívánatosnak, míg az utóbbit, ha lehet, akkor elkerülné. Van azonban az a pont, ahol már nem csak rajtuk múlik, hogy mi lesz ebből végül. Itt viszont még nem tartunk az alapján, amit Gurman állít vagy amit a kínai források a gyártás határidejéről mondanak. Így pedig érthető, hogy a Nikkei cikkéről miért gondolják többen is azt, hogy nem talált be. Az, hogy áprilisban felfedeztek egy problémát, még nem jelenti automatikusan azt, hogy decemberig nem kerül a piacra a termék. Majd a nyár közepén kezdjünk el aggódni az iPhone Foldok miatt, ha akkor mondják azt, hogy sehol sem tart a tömeggyártás!
Borítókép: depositphotos.com / marketing.lasers@ya.ru