Nem mindennapi horrorral tér vissza a Train to Busan rendezője – rövid kedvcsináló-előzetest kapott a Colony.
Értékelhető zombis horrorfilmekkel nem igazán vagyunk ellátva egy ideje, úgyhogy én speciel nagyon megörültem a Colony felbukkanásának! A dél-koreai rendező, Yeon Sang-ho már több emlékezetes alkotást is letett az asztalra – ezek közül a Train to Busan különösen kiemelkedik. Azóta a sorozatok világában is kipróbálta magát (a Parasyte: The Grey például egészen jól sikerült), most azonban ismét egy zombis horrorfilmmel tér vissza. Az új film, a Colony a 79. Cannes-i Filmfesztivál Midnight Screening szekciójában debütál majd, és már egy rövid, angol feliratos kedvcsinálót is kiadtak hozzá. A sztori nem egy nagy durranás (kitör egy vírus, a fertőzöttek vérszomjas fenevadakká válnak, a túlélők pedig ki kell, hogy jussanak az épületből), de látszik, hogy a rendezőre nagy hatással volt a netflixes Parasyte: The Grey, hiszen beemelte a Colony-ba azt is, hogy a zombik immár mutálódnak. Ez a koncepció kifejezetten érdekes – még többet itt tudhatsz meg a filmről:
Borítókép forrása: IMDb