Akad olyan is, aki szerint nem veszi kellően figyelembe azt, hogy negatív hatással lehet a gyerekekre és a gyászoló szülőkre.
Lee Cronin új horrorfilmje, A múmia már fut a mozikban, és bár a cím alapján a Brendan Fraser-féle előzmények miatt sokan egy klasszikus kalandfilmre gondolhatnának elsőre, a valóság ennél jóval sötétebb. A történet középpontjában egy lánymúmia áll, a végeredmény pedig egy kifejezetten nyomasztó és kőkemény groteszk horror. Hogy mennyire az, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a film londoni utcákon futó plakátkampánya önmagában is vitát váltott ki: a Transport for London felé több panasz is érkezett a hirdetések miatt, miután egyesek szerint a látvány egész egyszerűen túl megrázóra sikeredett.
Borítókép forrása: Blumhouse