Vastagabb lesz az iPhone Fold a Samsung Galaxy Z Foldnál

Vastagabb lesz az iPhone Fold a Samsung Galaxy Z Foldnál

Az is kiderült, hogy két színben lesz kapható az Apple hajtogatható telefonja, amire iPhone Foldként és iPhone Ultraként is hivatkozik a sajtó.

Hála a tokgyártók mohóságának, már egy ideje tudjuk, hogy az iPhone Fold vagy iPhone Ultra nevű hajtogatható mobil hogyan is fog festeni majd. Ami viszont egészen eddig nem derült ki, hogy mégis milyen méretű lesz a készülék, amitől sokan azt várják, hogy népszerűbbé teheti a termékkategóriát. Nyilván senki sem gondolja, hogy telefonkönyvre fog hajazni az új csúcs iPhone vastagságában, az ehhez hasonló és már a piacon lévő mobilok alapján tehát belőhető volt eddig is, hogy mire érdemes számítani.

Most egy újabb szivárgásnak hála vége a tippelgetésnek, pontosan is tudjuk már, hogy mekkora lesz az iPhone Fold vagy iPhone Ultra. Azoknak viszont van egy rossz hírünk, akik azt várják, hogy az iPhone Air után a Samsung Galaxy Z Fold7 alá tud ígérni a cupertinoi csapat, mert a jelek szerint ez nem jön össze idén. Egy dél-koreai forrás, yeux1122 mutatta meg az ősszel érkező telefon tervrajzait, amin mindennek a pontos mérete látható. Ez alapján a mobil összescukva 9,23 milliméter vastag lesz, míg kinyitva 4,7 milliméter.

Ezek az adatok egyébként már jobbak, mint a korábban pletykáltak, de még mindig nem közelítik például a Samsung legújabb hajtogatható készülékét, a Galaxy Z Fold7-et, ami 8,9 milliméter, illetve 4,2 milliméter vastag attól függően, hogy összecsukva vagy kinyitva mérjük. Ezekbe a számokba természetesen a hátlapi kamerasziget nem értendő bele egyik esetben sem. De az is kiderült, hogy a kamerákkal együtt a legvastagabb pontján mire kell számítani az iPhone Foldnak vagy iPhone Ultranak: kb. 13 milliméter lehet így mérve, ami már hasonló vagy még jobb is, mint a Samsung, ami 14 milliméter körüli lehet így.

Az iPhone Fold vagy iPhone Ultra méretei - forrás: yeux1122Az iPhone Fold vagy iPhone Ultra méretei - forrás: yeux1122

További érdekesség a hajtogatható iPhone esetében, hogy várhatóan két színben lesz kapható: feketében és szürkében.

Borítókép: depositphotos.com / Wongphoto

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések