S1mple mellett folytatja a mongolok nagy reménysége

S1mple mellett folytatja a mongolok nagy reménysége

Három hónap alatt már a második csapatában próbálkozhat a mongol sztár rifler, Senzu.

2025 egyik, ha nem a legrosszabb Counter-Strike 2-es cseréje volt az, amikor a The MongolZ pár hónappal a BLAST.tv Austin Major után kitette azt a Senzut a kezdőjéből, aki a döntőbe repítette őket azon az amerikai tornán. Sokan sokféle pletykával próbálták magyarázni azóta is, hogy miért alakult így, ám egy rendes és hiteles magyarázatot nem kaptunk azóta. A furcsaságok ellenére a Passion UA mégiscsak bizalmat szavazott neki, február óta kölcsönszerződésben játszott a globális offenzívába kezdő klubnál. Azonban miután a következő Majorről Kölnben lemaradtak még ezzel a papíron ígéretes ötössel is, nem volt maradása itt sem, így már három hónap alatt a második csapatába kell beilleszkedni.

Senzunak a Passion UA után a BC.Game adott egy esélyt, ahol a legendás s1mple-vel és electroNickal játszhat együtt a továbbiakban. A BC.Game szintén lemaradt Kölnről, pedig az év elején leigazolt három portugál sok ajtóhoz adott kulcsot a klub kezébe. Közülük mostanra csak krazy maradt, aragornN és MUTiRiS számára ez a nemzetközi csapatozás hatalmas bukásnak bizonyult. Annyiban viszont továbbra is köszönettel tartozik a BC.Game számukra, hogy olyan tornákra meghívást kaphattak s1mple-ék miattuk, mint az IEM Atlanta és a CS Asia Championship. Senzu is itt fog debütálni, de mivel nem sikerült időben találni egy ötödik embert, a csapat segédedzője, ScrunK fog beugrani melléjük. Ami pedig a Passion UA-t illeti, ők az ENCE-től hívták kölcsönszerződés keretén belül sdy-t, hogy ki legyen a felállásuk a nyári szünetig.

A BC.Game csapata az IEM Atlanta és CS Asia Championship során

Oleksandr „s1mple” Kostyliev
Denis „electroNic” Sharipov
Adones „krazy” Nobre
Azbayar „Senzu” Munkhbold
Robin „ScrunK” Röpke (beugró)

Wiktor „TaZ” Wojtas (edző)

A Passion UA mostantól

Vladyslav „⁠Kvem⁠” Korol
Johnny „⁠JT⁠” Theodosiou
Nick „⁠nicx⁠” Lee
Santino „⁠try⁠” Rigal
Viktor „⁠sdy⁠” Orudzhev (kölcsönszerződésben)

Tiaan „⁠T.c⁠” Coertzen

Borítókép: PGL Esports

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések