Holnaptól a Texas állambeli Fort Worth-ben játszik a FUT a BLAST Rivals versenyén, de kénytelenek az egyik legjobb játékosuk nélkül kezdeni a tornát.
Az elmúlt hónapok legizgalmasabb sztorija a Counter-Strike 2 mezőnyében alighanem a FUT felemelkedése volt. A NAVI egykori akadémia csapata persze nem most tűnt fel a radaron, már egy éve folyamatosan tör előre. Azonban az első osztályban egészen az IEM Krakkóig kellett várni, ahol a világ néhány legjobb csapata között sikerült a Fercsák „coolio” András által edzett ötösnek bizonyítania a rátermettségét. Bár a rájátszás ott még nem jött össze nekik, a következő tornáikon kitartóan meneteltek tovább, és ennekk köszönhetően a PGL Kolozsváron a rájátszás közelébe kerültek, majd az ESL Pro League 23. szezonjában már odaértek a legjobb 4 közé, a PGL Bukaresten pedig első trófeájukat is a magasba emelhették.
A fenti eredményekkel egy IEM Köln Major Stage 2-es helyet is kiharcoló FUT azonban most ha csak pillanatnyilag is, de lábon lőtte magát. A csapat ugyanis holnaptól a Texas állambeli Fort Worth-ben játszik a BLAST Rivals versenyén, de kénytelen lesz magyar edzőjük beugrani az egyik legjobb játékosuk, lauNX helyére. A román rifler az április 29. és május 3. közti tornán egészségügyi okok miatt nem vesz részt – innen is mihamarabbi jobbulást kívánunk neki. A helyzetért pedig tényleg nagy kár, mert az Astralis, a G2 és a Vitality ellen is megnéztük volna a teljes FUT felállást szívesen a BLAST Rivals A-csoportjában. LauNX azt ígérte, hogy igyekszik az IEM Atlantára visszatérni a kezdőbe.
„Nem szeretnék túl sok részletbe belemenni nyilvánosan, de a mai események alakulását követően, ma reggel a kórházban gyomorfekélyt diagnosztizáltak nálam. Próbálom higgadtan kezelni, és visszagondolni azokra a napokra, amikor borzasztóan éreztem magam, és nem tudtam, miért. Azt hittem, csak fejben van valami gond, de legalább most már tudom az okát.
De ne aggódjatok, ahogy minden interjúban mondtam, az egészség az első számú prioritásom, és hogy a lehető legjobb formában legyek – különben nem tudok teljesíteni. Ráadásul ez csak még nehezebb, amikor ennyit kell utazni úgy, hogy nem tudod, mi történik a testeddel.
Továbbra is szurkolni fogok a srácoknak, és Atlantában a lehető legjobb formámban fogok feltűnni már” – nyilatkozta lauNX a közösségi médiában.
A magyar rajongóknak azonban ennek ellenére is lesz oka bekapcsolódni a BLAST Rivals műsorába, hiszen ilyen szinten még sohasem láthatták cooliot játszani. Bár tegyük hozzá, a legutóbbi beugrós játéka nem sikerült valami jól, amikor tavaly októberben egy online selejtezőn segítette ki a fiait egy francia saláta ellen, akik közül többen már a CS:GO-éra közepe óta nem relevánsak legalább. Annak a meccsnek egyébként szintén érdekessége volt, hogy a franciák közül hárman is a FUT-ot erősítették azelőtt, hogy coolioék kitúrták őket onnan a NAVI Juniorból érkezve, szóval legalább valamiféle revansot vehettek ezért.
A FUT felállása a BLAST Rivals során
Dmytro „dem0n” Myroshnychenko
Aulon „Krabeni” Fazlija
Nikita „cmtry” Samolotov
Džiugas „dziugss” Steponavičius
András „coolio” Fercsák (edző / beugró)
Borítókép: Adela Sznajder / ESL FACEIT Group