Dakota Johnson és Anne Hathaway pszichológiai párharca elég kemény perceket ígér

Dakota Johnson és Anne Hathaway pszichológiai párharca elég kemény perceket ígér

Egy félbehagyott kézirat, egy ágyhoz kötött bestselleríró és egy kívülálló, aki talán túl mélyre ás. 

A Colleen Hoover-regények általában a romantika köré épülnek, tévedés azonban azt gondolni, hogy egyszerű limonádé történetekről van szó. Az It Ends With Us – Velünk véget ér például a kapcsolati erőszak témáját járja körül (bizonyos vélemények szerint rendkívül toxikusan), míg a Regretting You – Elrontott életek a gyászról, a Reminders of Him - Emlékek róla pedig elsősorban az anyaságról szólnak. Ezek mindegyikéből készült már filmváltozat, most pedig jöhet a negyedik Colleen Hoover-adaptáció is, ami egyértelműen az írónő könyveinek eddigi legsötétebb feldolgozásnak ígérkezik. 

A Michael Showalter rendezésében érkező paranoid thriller ráadásul nem kis nevekkel érkezik majd a mozikba októberben: a két főszereplőt Anne Hathaway és Dakota Johnson játssza, de feltűnik majd Josh Hartnett, Brady Wagner, Asel Swango és Daniel Echevarria is a történetben. Az első, ígéretesnek kinéző előzetes a minap futott be - ezt az alábbi cikkben mutatjuk. 

Borítókép forrása: Amazon MGM 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések