Az egykori tinifilmes ikon új terepen próbálta ki magát, ráadásul nem is kis anyagi sikerrel.
Shannon Elizabeth, az Amerikai pite-filmek Nadiája április 16-án indított fiókot az OnlyFansen, és már az első héten brutális számokat hozott: iparági források szerint több mint 1,2 millió dolláros bevételt termelt, vagyis bőven hétszámjegyű nyitással indított.
A most 52 éves színésznő messze nem az egyetlen celebnév az oldalon: egyre több ismert arc próbál itt szerencsét, köztük Carmen Electra, Bhad Bhabie vagy épp Mia Khalifa. A jelenség mögött nem ritkán komoly egzisztenciális okok állnak, Drea de Matteo – akit a Maffiózók és a Kemény motorosok nézői is ismerhetnek – például arról beszélt tavaly, hogy az itt szerzett bevétele szó szerint megmentette őt a kilakoltatástól. De akadnak egészen speciális tartalommal kísérletezők is: Jessie Cave, a Harry Potter-filmek Lavender Brownja saját bevallása szerint kifejezetten a hajfetisiszta közönséget célozza az oldalán.
Borítókép forrása: Miramax