Erősen indított a Horrorra akadva hatodik része, míg az Amazon MGM nagyszabású He-Man-adaptációja jóval gyengébben teljesített a vártnál.
A nyári blockbuster-szezon első igazán nagy mozis összecsapása rögtön meglepő eredményt hozott. Miközben az Amazon MGM legalább 170 millió dollárból készült He-Man-adaptációja, Az univerzum védelmezői 30 millió dolláros észak-amerikai nyitóhétvégével rajtolt el, addig a mindössze 30 millióból forgatott Horrorra akadva hatodik része közel kétszer akkora bevételt termelt, és 56 millió dollárral megszerezte a hétvége első helyét az észak-amerikai mozikban. A különbség nemcsak azért figyelemre méltó, mert az egyik film költségvetése töredéke a másikénak, hanem azért is, mert a He-Man-franchise újjáélesztésétől előzetesen sokan nagy reményeket fűztek. A nézők azonban egyelőre inkább a Wayans testvérek visszatérésére voltak kíváncsiak.
Borítókép forrása: Miramax