Siri AI néven egy mesterséges intelligenciára ültetett asszisztens érkezik az Apple operációs rendszereinek idei frissítésében, de nem mindenki és nem mindegyik eszközön kapja meg ezt.
A WWDC 2026 fejlesztői konferencián az Apple végre lerántotta a leplet a régóta várt új Siri-ről, amely immár nem egyszerű hangasszisztensként, hanem egy fejlett mesterséges intelligencia-alapú segítőként próbálja elnyerni a kegyeinket. A Siri AI névre keresztelt rendszer a Google Gemini modelljére épül, azonban amit lehet, helyben intéz, minden mást pedig az Apple szerverein. Összességében arra lehet számítani, hogy az eddiginél jóval természetesebb kommunikációra, összetettebb feladatok végrehajtására, valamint a felhasználói szokások mélyebb megértésére lesz képes.
Az Apple szerint az új Siri képes lesz figyelembe venni a személyes kontextust, vagyis a felhasználó üzeneteiben, e-mailjeiben, fotóiban és egyéb alkalmazásaiban található információkat is felhasználhatja a válaszadás során. Így például megkereshet egy korábban kapott étteremajánlást, előhívhat egy régi foglalási visszaigazolást vagy akár egy konkrét utazás során készült fényképeket. A rendszer emellett azt is érzékeli, mi látható éppen a kijelzőn, és az adott helyzethez igazodó segítséget tud nyújtani – ez hasonlít a Google Circle to Search megoldásához.
A Siri AI képkereső, képelemző megoldása - forrás: Apple
A Siri AI egyik legfontosabb újdonsága, hogy külön alkalmazást is kap, amelyben a felhasználók visszanézhetik korábbi beszélgetéseiket, amelyek az Apple eszközei között szinkronizálódnak. Az asszisztens fejlettebb írási funkciókat is kínál, képes szövegek megfogalmazására, szerkesztésére és javítására, miközben számos alkalmazásban közvetlen műveleteket hajthat végre. Például, ha egy e-mailt szeretnénk írni valakinek, akkor a Siri AI képes egy rövid leírás alapján megfogalmazni azt, ráadásul azt is figyelembe veszi, hogy ki a címzett, milyen stílusban írtunk neki a múltban.
Példa a Siri AI szövegszerkesztés közbeni hasznosítására - forrás: Apple
Az Apple mindezek után érthető módon nagyon kihangsúlyozta az adatvédelmet. Az elmondásuk alapján az új rendszert úgy tervezték, hogy a személyes adatok kezelése a lehető legnagyobb biztonság mellett történjen, ne kerüljön ki az ő kezükből. Igaz, az Európai Unió szabályozásainak látszólag ez nem felel meg, ezért a bevezetéskor még nem lesz elérhető a régióban iOS és iPadOS eszközökön a Siri AI. Az Apple itt az EU Digitális piacokról szóló jogszabályára mutogat mint akadály, azonban alighanem ugyanaz a probléma, mint a Google-vel, amit épp most próbálnak fülön csípni az Androidba épített AI-megoldásaik piackorlátozó mivoltja miatt. Ennek ellenére a nagyobb EU-ban beszélt nyelvek támogatva lesznek, macOS-en, watchOS-en és visionOS-en még használható is lesz a megoldás.
A Siri AI alkalmazás fejlesztői tesztelése már elindult iOS 27, iPadOS 27, macOS 27 és visionOS 27 rendszereken, míg a nyilvános béta verzió az év folyamán később válik elérhetővé az arra alkalmas készülékeken:
- iPhone 16-nál újabb telefonok, valamint az iPhone 15 Pro és Pro Max,
- MacBook Neo (A18 Pro), iPad Mini (A17 Pro),
- M-chippel szerelt iPadek,
- M-chippel szerelt Macek,
- Apple Vision Pro,
- Apple Watch Series 9 vagy újabb, Apple Watch Ultra 2 vagy újabb, Apple Watch SE 3 egy támogatott iPhone összekapcsolása esetén.
Borítókép: depositphotos.com / Mehaniq