Kínai kiberbűnözőket perel a Google, millió dolláros lehet a kár

Kínai kiberbűnözőket perel a Google, millió dolláros lehet a kár

Elképesztő számokat prezentált a Google arról, hogy egyetlen kiberbűnözői hálózat hogyan küldött ki több millió adathalász üzenetet a Gemini segítségével.

A Google perbe fogna egy kínai kiberbűnözői hálózatot, ami a vállalat szerint az ő Gemini mesterséges intelligencia megoldását használta fel nagyszabású online csalások lebonyolítására. A cég az FBI-jal, valamint több amerikai mobilszolgáltatóval együttműködve dolgozik a hálózat felszámolásán, miközben új szabályozások bevezetését is sürgeti az AI által támogatott visszaélések visszaszorítása érdekében – jelentette be egy blogposztban.

A bejelentés szerint a csalók a Gemini AI segítségével tömegesen állítottak elő olyan weboldalakat és internetes hivatkozásokat, amelyek ismert szolgáltatásokat és hivatalos szerveket utánoztak. Többek között a Google és a YouTube nevével éltek vissza annak érdekében, hogy megtévesszék a felhasználókat és érzékeny adatokat szerezzenek meg. De nem csak az Alphabet Inc. alá tartozó márkák érintettek, mert a nyomozás során feltárt információk alapján a hálózat több mint 9 ezer hamis weboldalt és több mint egymillió csaló URL-címet hozott létre, köztük különböző amerikai állami intézmények nevén is. A kampány részeként rövid idő alatt több mint két és fél millió megtévesztő üzenetet küldtek ki a csalók, amelyek adathalász oldalakra irányították az áldozatokat.

A Google becslése szerint a művelet több százezer embert érinthetett, az okozott károk pedig millió dolláros nagyságrendűek lehetnek. A vállalat szerint az eset jól szemlélteti, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak a technológiai fejlődés motorja lehet, hanem a bűnözők számára is hatékony eszközzé válhat. Az AI segítségével ugyanis korábban elképzelhetetlen sebességgel és mennyiségben készíthetők olyan tartalmak, amelyek egyre hitelesebben utánozzák a valódi szolgáltatásokat. A Google ezért több, jelenleg is napirenden lévő amerikai törvényjavaslat elfogadását támogatja, amelyek célja az online csalások és az AI-alapú visszaélések elleni védekezés megerősítése. A vállalat és a hatóságok egyaránt úgy vélik, hogy a jövőben csak a technológiai cégek, a jogalkotók és a bűnüldöző szervek összehangolt fellépésével lehet hatékonyan kezelni az egyre kifinomultabb digitális fenyegetéseket.

Borítókép: Google

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések