A NIP-nek sem kellett a G2 új AWP-se, aggódhatnak a rajongók?

A NIP-nek sem kellett a G2 új AWP-se, aggódhatnak a rajongók?

A G2 a régóta tartó inkonzisztens eredményeinek legfőbb okát helyesen azonosította SunPayusban, csak a megoldás lehetett volna a jövő egyik nagy reménysége is, aki ráadásul szerződésben áll a klubbal.

Nem, nem Internet Explorert használunk, már a múlt héten is láttuk, hogy a G2 lecserélte SunPayust r1nkle-re. De higgyjétek el, szükség volt erre a hétvégére, hogy feldolgozzuk a hírt. Ez ugyanis nem egy olyan átigazolás, mint amikor ugyanazon a napon a FaZe lecserélte brokyt Joe Bidenre... akarjuk mondani JBOENra, egy akadémistára. A G2 még két-három évvel ezelőtt is egy komoly klub volt, ami hajlandó volt költeni ígéretes játékosokra és kupákért játszott. Emlékezhetünk, hogy 2021-2022-ben mekkora port kavartak m0NESY leigazolásával. De még malbsMd 2023-as szerződtetése is ambíciókról árulkodott, ahogyan HeavyGod tavalyi kivásárlása is.

Ezzel szemben amikor megláttuk, hogy SunPayus borítékolható kirúgása után nem a következő generáció m0NESYje, hanem a NIP-ben szezon közben kispadra küldött r1nkle jön a csapatba, nos, voltak keresetlen szavaink még elemzőként is. Szegény leszklaren kollégánkat, aki a legnagyobb (és valószínűleg manapság egyetlen) magyar G2 rajongó, azóta sem mertük megkérdezni az őszinte véleményéről az ügyben, inkább hagyjuk gyászolni a közösségi médiába kiírt „fűhája” után. De mint említettük, az elmúlt napokban sikerült valamennyi távolságot tartani a témától, az első reakciók hevességét leküzdeni, egy konstruktívabb irányba elmozdulni. Úgyhogy most ennek próbálunk hangot adni ahelyett, hogy kapásból kettéfejelnénk a klaviatúrát. (Bár a témához illene egy ennyire avantgárd cikk is.)

Kezdjük az elején: SunPayus (vagy ahogyan a matricáján olvashattuk, SunPaPii:) ) egy magához képest okés IEM Köln Majort tudhat maga mögött. Pláne, mert ami nem sikerült a StarLadder Budapest Majorön, az ezúttal igen, mert bejutott a G2 a rájátszásba. Jó, ott nem sok vizet zavartak huNter-ék, de bejutottak. A jelek alapján azonban már a Major előtt is tudhatta a csapat, hogy ez az ötös nem marad együtt, hacsak nem művelnek valami csodát és nyerik meg az egészet. Bár a Vitality 2023-as példájából kiindulva a végső győzelem sem garancia semmire, ha van lehetőség fejleszteni a felálláson, szóval valamennyi remegés vagy bizonyítási kényszer biztosan ott volt a felszín alatt.

Nos, a probléma valójában itt kezdődik. SunPayus lecserélése az elmúlt egy éve alapján több mint indokolt volt még akkor is, ha tudjuk, hogy jó AWP-sek nem teremnek minden fán, ezért nehéz lesz jó utódot találni a spanyol helyére. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a feladat lehetetlen lett volna. Egy G2 kaliberű klub évente egy jelentősebb kiadást legyen már hajlandó megengedni magának az átigazolási piacon, gondolhatja jogosan minden rajongó. De ha ez nem megy valamiért, most az egyszer még a klub vezetésének a kezében volt az adu is: házon belül ott volt kl1m, az akadémiájukban játszó, az elmúlt hónapokban az MIBR-ban légiózó orosz AWP-s. A 20 éves játékos több mint bizonyította, hogy helye lenne egy elsőosztályú keretben, mégis, a G2-nak esze ágában nem volt előléptetni őt, hanem inkább az eladását tervezik. Ebből nem tudunk másra következtetni, minthogy szűkölködnek a berliniek és véletlenül sem akarnak betörni a világ 5 legjobb csapata közé ősszel, nekik jó így. Ha pedig kl1mnek volt valamiféle fenntartása, de nem egy top 10-es keretben folytatja pár héten belül, akkor reméljük az is kiderül, mert kívülről nézve nonszensz, hogy az érdekek itt hogyan nem találtak egymásra.

Sejthettük volna már, hogy a G2 ismét a büdzsé út mellett fogja letenni a voksát, ha kl1m nem jöhet szóba, mégis, a lelátóról szemlélve bíztunk benne, hogy ha SunPayus megy, akkor tényleg valami izgalmasat húz meg a klub. De nem, még olyan pletykák sem voltak, mint a FaZe esetében MartinezSa esetleges érkezése volt. A vége pedig az lett ugyebár, hogy a NIP-ből jött r1nkle, aki kereken két évet húzott le a nindzsáknál úgy, hogy az idei év elejére már annyira visszaesett a teljesítménye, hogy az sem számított már, ki ellen játszanak, ő az átlagosnál is átlagosabbat nyújtott a legjobb napjain is. Fogalmunk sincs, hogy mit látott meg benne sAw, huNter- és a menedzsment. Annyit tudunk, hogy a NIP nyilvánvalóan nem látott már benne semmit, ha inkább egy világ életében rifler, néha cadiaN mellett második AWP-t ragadó stavnt igazoltak le a helyére (aki amúgy még jobban is teljesít r1nkle-nél jelenleg). Ráadásul a szezon kellős közepén küldték a kispadra r1nkle-t, tehát még csak annyi hezitálás sem volt a svédekben, hogy megvárják a Major utáni átigazolási szezonban elérhető opciókat, azonnal tudták, hogy kit kell kiszavazni a szigetről, amikor lemaradtak a kölni meghívóról. A G2 pedig elégedetten csettintett ezt látva, hogy na, ő lesz a mi emberünk!

Egy(-két-három-négy-öt) szó, mint száz: nem lennénk G2 rajongók most.

A G2 új felállása a BLAST Bounty második szezonjában debütál r1nkle-vel július 21-én, utána pedig az Esports World Cupra utaznak Párizsba. Mindkét tornán erős mezőny vár majd rájuk, úgyhogy hamar kiderülhet, hogy ez a legjobb esetben is szintentartó csere nem okozza-e a G2 visszacsúszását a ranglistákon. Mindeközben nem tudni, hogy mi vár SunPayusra, de ha tehetünk így a végére egy bátor tippet még, akkor azt mondanánk, hogy azon sem lepődnénk meg, ha fél éven belül visszahoznák őt r1nkle helyére.

A G2 felállása a következő szezontól

Nemanja „huNter-⁠” Kovač
Matúš „MATYS⁠” Šimko
Nikita „HeavyGod⁠” Martynenko
Guy „NertZ⁠” Iluz
Artem „r1nkle⁠” Moroz

Álvaro „SunPayus” García (kispadon)

Eetu „sAw⁠” Saha (edző)

Borítókép: PGL Esports

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések