A Google Térkép optimizmusa miatt kerültek bajba túrázók

A Google Térkép optimizmusa miatt kerültek bajba túrázók

A Google Térkép szerint néhány óra alatt bejárhatták volna a túrázók az útvonalat, a valóság azonban távolabb sem állhatott volna ettől.

A Google Térkép túl optimista útvonalterve miatt hegyimentőknek segítségére szorult egy túrázócsoport a kanadai Brit Columbia tartományban. A Lions Bay Search and Rescue Facebook posztja szerint (amit a Dexerto szúrt ki) a kirándulók a Howe Sound Crest Trail egyik szakaszát tervezték bejárni, miután a Google Maps alapján úgy látták, hogy az út alig több mint öt órát vesz igénybe.

A kinyomtatott útvonal szerint a Cypress Mountain és a West Lion közötti szakasz 2 óra 55 perc, onnan pedig Lions Bay további 2 óra 18 perc alatt érhető el, vagyis a teljes túra 5 óra 13 perc alatt teljesíthető. A hegyimentők szerint azonban ez a becslés teljesen irreális volt: a közel 18 kilométeres útvonal több mint 1 300 méteres szintemelkedést, meredek mászós részeket, laza köves terepet és folyamatos emelkedőket tartalmaz, amelyek jelentősen növelik a menetidőt. A szervezet szerint egy ilyen túra valójában inkább 12–14 órás vállalkozás, így a hibás időbecslés könnyen veszélyes helyzetbe sodorhatja a kirándulókat. Külön probléma a kifáradás mellett, hogy ha valaki azt hiszi, hogy néhány órás kiruccanásra indul, ahhoz igazítja az indulás időpontját, valamint az élelmiszer- és vízkészletet is.

A Lions Bay Search and Rescue hozzátette, hogy nem egyedi esetről van szó: rendszeresen kapnak riasztásokat olyan túrázók miatt, akik a valós nehézségeket alábecsülve kifáradnak, sötétedés után rekednek a hegyen, vagy egyszerűen nem tudják teljesíteni a tervezett útvonalat. A szervezet ezért arra figyelmeztet, hogy a komoly hegyi túrák megtervezésekor ne kizárólag a Google Térkép becsült menetidejére hagyatkozzanak, hanem használjanak kifejezetten túrázáshoz készült útvonaltervezőket, és mindig készüljenek fel a terep valódi kihívásaira.

Borítókép: depositphotos.com / ramsur

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések