A Microsoftnál nem sok kedve lehetett a munkához az Időjárás alkalmazás fejlesztőinek, mert egy erőforrás-zabáló Edge böngészőlapig jutottak csupán.
Nem meglepő, hogy a Windows 11 – és benne minden – sok memóriát fogyaszt, sőt, az lenne a fura ezen a ponton, ha optimalizált lenne. A Microsoft korábban azt ígérte, hogy az operációs rendszerét a 8 GB RAM-mal rendelkező gépeken is hatékonyabbá teszi, de hát mindenki tudja, mennyire érdemes komolyan venni a mesterséges intelligencia korában egy szoftveres cég szájából bármit is. Mármint ott tartunk, hogy még a beépített Időjárás alkalmazás is annyi RAM-ot használ, mint pár éve még komplett operációs rendszerek tették!
A Windows Latest szerint az Időjárás alkalmazás indítás után körülbelül 1 GB RAM-ot használ, majd nyugalmi állapotban is 500–600 MB körül marad. Interakció közben a fogyasztás 1,5 GB-ra, esetenként pedig akár 1,6 GB-ra is felugorhat. Ez különösen a 8 vagy 16 GB memóriával rendelkező számítógépeknél okozhat teljesítményproblémákat, mivel a Windows ilyenkor az SSD-t is bevonhatja a memóriahiány kezelésébe. A helyzetet tovább rontja, hogy az alkalmazás a jelentős memóriafogyasztás mellett reklámokat is megjelenít. (Ha már majd' lefagy a PC-d, legalább ezt a mosószert vedd már meg lécci!)
Ne akard tudni, hány fok van kint, mert drága a RAM - forrás: tbr / Esport1.hu
A Windows Latest által leírtakat nekünk is sikerült reprodukálni, és közben azt is megfejtettük, hogy mi lehet az oka annak, hogy úgy eszi az erőforrást a Microsoft megoldása, mintha nem lenne holnap. Az Időjárás alkalmazás valójában egy Microsoft Edge böngészőablak, ami az MSN honlapját nyitja meg. Külön szép megoldás, hogy a baloldali hamburgermenü lényegében egy könyvjelzősávként is értelmezhető ebben a kontextusban, és hogy technikailag két menü is van nagyjából ugyanazokkal a funkciókkal, mert hát a szürke menürész nincs ott akkor, ha az iménti linket, és nem az appot nyitjuk meg.
Egy menü nem menü. Szerencsére vannak azért eltérések is köztük - forrás: tbr / Esport1.hu
Szerencsére aki szeretné elkerülni a felesleges erőforrás-használatot, akár el is távolíthatja a Windows 11 Időjárás alkalmazását, vagy letilthatja annak háttérben történő futását. A probléma ugyanakkor jól mutatja, hogy a Microsoftnak még van mit javítania a rendszer 8 GB RAM-mal rendelkező gépekre történő optimalizálásán. Összehasonlításképpen, a macOS beépített Időjárás alkalmazása kevesebb mint 250 MB memóriával is beéri.
Azt már csak extraként tennénk hozzá, hogy megnéztük a Microsoft Időjárás appjának a viselkedését egy pár hete újratelepített Windows 11-es PC-n is, amin most először lett elindítva az alkalmazás. Ez az élmény pedig azért lett tanulságos, mert így belefutottunk az alábbi képen látható csodálatos részletbe is, rögtön a lap legtetején. Aki tudja, hogy mire gondolt a Microsoft akkor, amikor a „Szomszéd megfigyelve” szöveget odabiggyesztette, annak jár a keksz. Aki pedig azt is megtudja mondani, hogy az elfogadás / elutasítás ebben a kontextusban mit jelent, azok között még egy vállveregetést is kisorsolunk. Egyébként a viccet félretéve, a magyar fordítás máshol is megbukik: hőmérséklet helyett például színhőmérséklet szerepel a Részletek menüpontnál, és ha ez valóban kétszámjegyű lenne valamilyen fizikát meghazudtoló módon, akkor gyanús, hogy most nem egy Időjárás appról rantolgatnánk itt.
Szegény szomszédomnak vajon szólt erről a Microsoft? - forrás: tbr / Esport1.hu
Borítókép: depositphotos.com / vadimrysev