Megkapta első kedvcsinálóját a Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori

Megkapta első kedvcsinálóját a Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori

A hivatalos poszter után végre befutott az első előzetes a Szörnyeteg következő szezonjához, ami egy 130 éve megoldatlan ügyet fog feldolgozni.

A Netflix népszerű true-crime antológiasorozata ismét egy hírhedt bűnügyhöz nyúl: a Szörnyeteg (Monster) negyedik évada ezúttal Lizzie Borden történetét dolgozza fel. A frissen bemutatott teaser már ízelítőt is ad a készülő évad komor, nyugtalanító hangulatából, miközben egy olyan ügyet idéz fel, amely több mint egy évszázaddal később is számos kérdést tartogat. A Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori (Monster: The Lizzie Borden Story) szeptember 17-én érkezik a Netflixre, középpontjában pedig az amerikai kriminalisztika egyik legismertebb kettős gyilkossága áll. Lizzie Borden 1892-ben vált országosan ismertté, amikor apját, Andrew Bordent, valamint mostohaanyját, Abby Bordent holtan találták massachusettsi otthonukban. Mindkettőjüket baltával gyilkolták meg. A szezon teaser trailerét itt megnézhetitek:

Aki még maradt, annak elárulom, hogy Lizzie-t letartóztatták, majd bíróság elé állították a gyilkosságok miatt, ám végül felmentették. Az ügy valódi elkövetőjének kilétére azóta sem sikerült minden kétséget kizáró választ találni, így a Borden-gyilkosságok máig az amerikai true-crime történetének egyik legismertebb és legrejtélyesebb esetei közé tartoznak. A Netflix új évada ezt a hírhedt történetet igyekszik sajátos, sötét megközelítésben újra elmesélni.

Borítókép forrása: Netflix

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések