Egy dologban nem fog az iPhone 18 nyomába érni a Samsung Galaxy S27

Egy dologban nem fog az iPhone 18 nyomába érni a Samsung Galaxy S27

A memóriaválságra hivatkozva nem tesz bele a jövő évi csúcsmodelljébe a Samsung egy olyan funkciót, ami az idei iPhone-ok egyik legnagyobb hardveres dobása lehet majd.

Úgy tűnik, a Samsung végül elvetette a változtatható rekeszértékű főkamerát a teljes Galaxy S27 szériánál, és ezzel mintegy eldöntötte, hogy nem kíván az idén ősszel érkező iPhone-okkal versenyezni ebben. Korábban még arról lehetett hallani, hogy a Galaxy S27 Ultra 200 megapixeles főkamerát kaphat változtatható apertúrával, ami válasz lehetett volna az iPhone 18 Pro és Pro Max hasonló megoldásáról szóló pletykákra.

Most az etnews friss, dél-koreai riportja szerint a Samsung nem tesz ilyet a jövő évi csúcstelefonjába még annak ellenére sem, hogy korábban már alkalmazott hasonló technológiát a 2018-as Galaxy S9 és 2019-es Galaxy S10 modellekben. A Samsung döntése mögött a magasabb gyártási költségek és a vastagabb kamerakiemelkedés állhatott az egykor még tervezett funkció elhagyása mellett. A vállalat állítólag arra jutott, hogy a változtatható rekeszérték által kínált gyakorlati előnyök nem indokolják a többletköltséget, különösen a jelenlegi, megemelkedett DRAM-árak mellett.

Az Apple egyébként a legutóbbi erről szóló pletykák alapján nem csak idén, de a következő években folyamatosan újabb és újabb hardveres fejlesztéseket tervez az iPhone-okban. Például hátrányban lesz ezek szerint a Samsung állítható rekeszértékben, de cserében legalább jövő őszig előnyben lesz 200 megapixeles főkamerában, hiszen ilyen leghamarabb is csak akkor kerülhet az Apple telefonjaiba. 2028-ra viszont a dél-koreaiaknak fel kell kötnie a gatyát, amennyiben valóban igaz a hír is a menetrendből, hogy az iPhone Pro modellek akár már két ilyen nagyfelbontású lencsével kerülhetnek le a gyártósorról abban az évben.

Borítókép: Samsung

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések