1998-ban igazolt az Apple-höz és 2011. óta vezette a céget Tim Cook, ám most a logisztikát csúcsra járató CEO helyére jön a mérnök, aki az elmúlt 25 évben szinte minden almás terméken otthagyta a keze nyomát.
Szeptember 1-jétől nem Tim Cooknak, hanem John Ternusnak hívják az Apple vezérigazgatóját. Amikor április közepén az Apple bejelentette, hogy a cég élén Tim Cook hónapokon át pletykált visszavonulása miatt vezércserét hajt végre, még igen távolinak tűnt a dátum. Pláne, mert Cook távozása nem teljes és visszafordíthatatlan volt, a nyugdíj helyett egy új ügyvezető elnöki pozícióba került az előző CEO, ahol főleg az amerikai politikusokkal történő kapcsolattartás lesz a dolga, és nem az Apple-nél dolgozó több mint 166 ezer fő életét igazgatja majd – ez innenstől Ternusra marad.
De ki is az a John Ternus? Az Apple hardvermérnökségért felelős vezetője már 25 éve dolgozik a cégnél, májusban ünnepelte az 51. születésnapját, és a karrierje során köze volt az összes iPadhez, az iPhone-ok több generációjához, valamint az AirPods és az Apple Watch termékvonalak beindításához, továbbá az Apple saját ARM-chipjeinek macbookos bevezetéséhez. Elképesztő sebességgel mászta a ranglétrát, a kollégái elmondása alapján egy nagyon kedvelhető és karizmatikus ember, aki Dan Riccio, a korábbi mérnök-vezér szárnyai alatt mindent elsajátított, amit csak el lehetett.
Egy szó, mint száz: egy Tim Cooktól igencsak eltérő személyről beszélünk. Nem egy logisztikai mágusról, nem egy „raktárosról”, hanem egy mérnökről van szó, akiben jogosan bízhatnak az emberek, hogy a nagyobb innováció irányába terelheti az Apple-t. Különösen igaz lesz ez, amikor kiderül, hogy nem csak a levegőbe beszélt, amikor interjúkban megidézte Steve Jobs szellemét. Tegyük hozzá, elsősorban olyan dolgokban volt kiemelt szerepe Ternusnak, mint a termékek megbízhatósága, tartóssága, hogy milyen anyagokat és dizájnokat használnak ezek elérése érdekében, illetve hogyan próbálják az újrahasznosítást, fenntarthatóságot beiktatni a gyártási folyamataikba a kisebb karbonlábnyomért.
A CEO pozícióból leköszönő Tim Cook természetesen hatalmas sikereket ért el az Apple élén annak ellenére is, hogy nem Steve Jobs látnoki képességeivel irányította a céget. Amikor Cook átvette a vezérigazgatói széket, akkor még 400 milliárd dollár alatt volt az Apple piaci kapitalizációja, ám 2018-ban az ő vezetésének volt köszönhető az, hogy az Apple lett az első cég a tőzsdén, ami átlépte az 1 000 milliárd dollárt. Ternus ma Cook munkájának köszönhetően egy 4,6 billió dolláros Apple irányítását kaphatja a kezébe, csakis az 5,3 billió dolláros Nvidia ér ennél többet ma a részvényesek szerint. Alighanem ennek a folytatásával is elégedettek lennének a részvényesek, de azért tech rajongókként reméljük, hogy nagyobb izgalmak is várnak ránk a következő években.
Borítókép: Apple