Dave Bautista videóban mutatta meg, hogyan készül Kratos szerepére

Dave Bautista videóban mutatta meg, hogyan készül Kratos szerepére

Az 57 éves pankrátorból lett színész újra kemény súlyzós edzésbe kezdett, és már meg is mutatta, hogyan halad a felkészüléssel.

A God of War élőszereplős sorozatának egyik legnagyobb kérdése jelenleg az, hogy Dave Bautista képes lesz-e meggyőzően életre kelteni Kratost. A szerepcsere meglehetősen váratlanul jött, mivel eredetileg Ryan Hurst játszotta volna a spártai harcost, ám egy júniusi sérülés és az emiatt szükségessé váló műtét veszélybe sodorta volna a forgatás ütemezését, az Amazon pedig végül augusztus 20-án hivatalosan is Bautista mellett döntött, aki úgy tűnik, fizikailag mindent megtesz azért, hogy megfeleljen a feladatnak.

Borítókép forrása: IMDb

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések