Barátkozás helyett lerúgja a vesédet az oroszországi terminátor

Barátkozás helyett lerúgja a vesédet az oroszországi terminátor

Ha nincs az a fránya pult, simán lehozza az 1v3-at is a kis robot, akkora tehetség van benne.

Jobb, ha megszokjuk, hogy ennek az évtizednek a vicces amatőr felvételei nem kisállatokról, kisgyerekekről, félrement házibulikról, furcsa közúti balesetekről fog szólni elsősorban, hanem humanoid robotokról. Miközben futásban már köröket vernek az emberekre a gépek – a tavaszi félmaratonos siker után nyáron 100 méteren és magasugrásban is világrekordot döntöttek –, verekedésben sem utolsók. Arról a bizarr esetről mi is beszámoltunk, amikor egy bemutatón túl közel tévedt a közönséghez, majd egy gyerekre támadt a kékhajú terminátor. Most pedig egy még különösebb harci jelenet tárult elénk, ám rendhagyó módon nem Kínából, hanem Oroszországból, egy gyerek helyett pedig három felnőttel.

A Business Today által popularizált felvételen egy orosz üzlet látható, ahová épp megérkezik egy vásárló – őt először egy eladó, majd egy humanoid robot köszönti. Ám míg előbbinek lehetett gyerekszobája, ezért tudja, hogy illedelmesen kezet kell fogni, addig az éppen ördögi tervét forraló T-800-as nem a protokoll ismeretével, hanem inkább az öklével igyekszik levenni másokat a lábáról. Tegyük hozzá, a vásárló is reagálhatott volna szebben az elutasított kézfogásra annál, minthogy azonnal lökdösődésbe kezd.

Azonban amikor elindul a sztereotipikus kung-fu zene és az eddig meglehetősen passzív robot átvedlik Bruce Lee-be, hát onnantól aztán kutyát sem érdekli, hogy ki volt a hibás, ki nem. A láthatóan ön- és közveszélyes állapotba kerülő terminátort hárman is alig győzték le, hogy kikapcsolhassák. Ha nem akad fel a pultba rúgás közben, akkor már lehet rég a ruhájukban motorozna valahol Oroszországban. Úgyhogy nem sok jót jósolok az emberiségnek, ha ezek pár éven belül már csapatosan rohangálnak majd a városokban.

Borítókép: Nacon

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!

Gamer szótár

Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések