Sandra Bullock és Nicole Kidman nosztalgikus stand-up showja lett az Átkozott boszorkák 2.

Az 1998-as Átkozott boszorkák valószínűleg nem az az film, amire elsőként asszociálunk, ha Sandra Bullock és Nicole Kidman neve felmerül. Valljuk be, még csak a top 5-ben sem szerepelne, ha külön-külön mondanunk kellene tőlük egy-egy filmet (és nem, nem csak a rendkívül gazdag szakmai pályafutásuk miatt). Az az igazság, hogy az Átkozott boszorkák már annak idején is tüske volt mindkettejük karrierjében, mert bár saját bevallásuk szerint imádták elkészíteni, a film mégis megbukott. Két boszorkány-nővér története, akik egy szörnyű családi átok miatt elveszítenek minden általuk szeretett férfit, egyszerűen nem mozgatta meg a közönséget; romantikus vígjátéknak túl sötét volt, gótikus thrillernek túl gyenge, a sztorielemei pedig se kreativitást, sem drámai hatást nem hordoztak. Lényegében a Ghost sikere alapján próbált könnyedebb stílusban valami hasonlót alkotni, sajnos kevesebb ötletességgel és gyenge kivitelezésben.

Az idő azonban sok mindent megszépít, vagy legalábbis emlékezetessé tesz. Az, hogy Bullock és Kidman mágikus nővéreket játszottak olyan sztárok mellett, mint Dianne Wiest, Stockard Channing, Aidan Quinn vagy Evan Rachel Wood, és ehhez olyan jópofa jelenetek is társultak, mint hogy esernyővel röpködnek vagy hogy éjfélkor margarítát iszogatnak, elnyerték az utókor tetszését. Mivel a film eredetileg Alice Hoffman regényén alapult, aki azóta egy jelentős franchise-t írt a sztoriból, nem volt kérdés, hogy Hollywood előbb-utóbb elkezd ezekből is adaptációkat gyártani. Az HBO Max 2019-ben már pedzegette egy előzménysorozat lehetőségét, és egy Broadway musical is készülőben van; várható volt, hogy a nyílt folytatás is érkezik, aminek a Warner Bros. 2024-ben adott zöld utat.

Így hát, bár senki sem gondolta vagy várta volna, mégis elkészült az Átkozott boszorkák második része. Az eredeti színészek közül rengetegen visszatértek, az egyetlen megdöbbentő hiány Evan Rachel Wood, akit lecseréltek Joey Kingre. A döntéshez sem stúdió, sem a két színésznő nem fűzött érdemi magyarázatot, feltehetően "kreatív nézetkülönbség" állhatott a háttérben. A karaktere egyébként központi szerepet kap az új sztoriban, így vélhető, hogy az "új-generációs" irány érzékeltetése volt a fő cél egy fiatalabb színésznővel (és hát lássuk be, hogy alkotói szemmel Kingnek ez egy sokkal vonzóbb tulajdonsága, mint a színészi teljesítménye).

Na, de nézzük a sztorit! Tizennyolc évvel az első rész után az Owens-nővérek, Sally és Gillian élik viszonylag békés családi életüket Massachusetts-ben, mivel a helyi közösség elfogadta őket, mint boszorkányok. Igen ám, csakhogy a hírhedt Owens-átok, ami évszázadok óta rejtélyes körülmények között megöl minden férfit, akit egy Owens-lány szeret, továbbra is kísért, és halálba sodorta Sally második férjét, az első filmből ismert Garyt. Hogy megvédje két lányát, Kylie-t és Antoniát a hasonló szívfájdalmaktól, Sally egy olyan bűbájt alkalmazott a lányain, amitől elfelejtették, hogy boszorkányok, ő maga pedig megtagadta a saját varázserejét. Ily módon békében telt az elmúlt tizennyolc év, Kylie és Antonia felnőttek, egyikük sikeres szívsebész lett, míg a másik egyetemista könyvmoly... és bizony épp egy bimbózó párkapcsolat küszöbén áll. Ezzel egy időben Sally és Gill nagynénjei, a szintén boszorkány-nővérek, Bridget és Frances rábukkannak egy ősi varázskönyvre, amelyben talán végre válasz leledzik az Owens-átok megtörésére. Csakhogy Bridget meghal, mielőtt megfejthetnék a könyv titkát, Kylie és a fiúja, Gideon pedig kimondják a kapcsolatukban az sz-betűs szót. Bumm, az Owens-átok azonnal beüt, Gideont elgázolja egy autó és kómába esik. Sally kénytelen bevallani Kylie-nak az igazat az átokról és az eltitkolt vérvonaláról, amin a lány felháborodik, és úgy dönt, egymaga fogja megtörni az átkot, hogy megmentse szerelmét. A könyv titkos oldalai Angliába vezetik őt, ahol azonban, mint kiderül, rengeteg veszély is leselkedik azokra, akik az Owens-családról kérdezősködnek. Ezt érzékelve, Sally és Gill Kylie után erednek, ám az út során nemcsak szövevényes múltukkal, önmagukkal is szembe kell nézniük.

A film története, mivel alapból egy létező regényt adaptál Hoffman könyvsorozatából, viszonylag egész érdekes. Filmes kivitelezésben azonban sok mindent úgy mutat meg, hogy annak nincs mélysége, de néha még struktúrája sem. 

Itt vizsgáljunk meg néhány konkrétumot: a két főszereplő jelenetei többnyire borzalmasan mesterkéltek, és csak a színészek közötti együttműködésre épít. Olyan, mintha a forgatókönyv csak afféle szamárvezető lett volna, a többit rábízták Bullock és Kidman improvizációs képességeire. Ez valamikor működik, valamikor nem. A közel két órás játékidő vége felé már inkább az utóbbi. Miközben a film fő sztoriszálát az ő szeretetteljes csipkelődésük és kínos csetlés-botlások teszik ki, Joey King és a nővérét alakító Maisie Williams is megpróbálnak hasonló vibe-ot nyújtani, valamelyest jobban igazodva a szkripthez, de sem színészekként, sem karakterekként nem nyújtanak maradandót. A film nagy veteránjai, Dianne Wiest és Stockard Channing pedig épp csak egy-egy jelentősebb cameót kapnak. Tény, hogy hiányoztak volna, ha egyáltalán nem is szerepelnek, így viszont fölösleges a jelenlétük, hiába alapozzák meg a sztori fontos kiindulópontját.

Amit tehát végeredményben kapunk, az Hollywood két legismertebb színésznőjének jutalomjátéka és szerelemprojektje. Mintha tényleg csak azért született volna ez a folytatás, hogy ők újra együtt szerepelhessenek, és mert volt egy regény-alapanyag, amit jó filmes szokáshoz híven ilyenkor meg KELL csinálni. Csak sajnos pont ez az a film, aminél jogosan vágja rá az ember a "miért" kérdést. Miért volt szükségünk egy újabb Átkozott boszorkákra? Sem az Owens-átok kialakulásának rejtélye, sem az ezzel kapcsolatos új események és szerepelők nem nyújtják azt a létjogosultságot, ami alapján a sztori elbírna egy folytatást. Erre jó példa a Lee Pace által játszott Ian Wright látó-professzor, aki nem elég, hogy a "szépfiú" karaktertípus két lábon járó iskolapéldája, ennek tetejében minden jelenetét a nagykönyvben megírt romkomos sztereotípiák szerint játssza el. A Solly McLeod által játszott Tom Lockland, mint eltitkolt, gonosz Owens-leszármazott, már említést sem érdemel, olyan ripacs módon mondja minden klisés szövegét. A film végjátékát emiatt kész kínszenvedés volt végignézni.

Ha bármiféle varázslattal arra kényszerítenének, hogy valami pozitívat is mondjak a filmről, az talán az lenne, hogy a nosztalgia-faktor működik benne. Bár ezen felül nem nyújt semmi újat, jó érzés két közkedvelt színésznőt bevált szerepben és szereptípusban látni. Az itt nyújtott alakításukon keresztül felidéződik megannyi ismerős szerepük a fiatalkorukból, és ez valahol megad a nézőnek egyfajta kellemes, szívmelengető érzést. Sandra Bullocknak például a jószívű, de ügyetlen női karakterek szinte a védjegyei, mert a fizikai komédia valahol mindig is jobban állt neki, mint a mélyérzelmes drámák. 

Egy szó, mint száz, az Átkozott boszorkák 2. egyedül arra jó, hogy margaritát szürcsölve elmerengjünk, milyen messzire is jutott Bullock és Kidman a 90-es évek óta. Érdemi folytatásnak vagy valid könyvadaptációnak ez a film enyhe kifejezéssel sem alkalmas. Fridel Ádám kritikája. 

PONTSZÁM: 4/10

Fotók forrása: Warner Bros.