Pearl néven új Wingman pálya készült, és már kipróbálható a Steam Műhelyből.
Almaas és Thomas jóvoltából egy új szárnysegéd pálya debütált a Steam Műhelyen, és ez meglepő módon Budapesten, azon belül is a Várnegyedben játszódik. A CT-oldal kezdője a Sándor-palota és a Budavári Palota mellett... lenne, ha ezek az épületek szerepelnének a téren. Az alkotók azonban még az előző kormányhoz képest is 11-re tekerték a Nemzeti Hauszmann Programot, úgyhogy aki gyakran jár a környéken, valószínűleg fogja majd a fejét.
A legújabb-legjobb historizálásnak az eredménye az lett, hogy a pálya készítői összeollózták a környék épületeit egybe, és olyan jellegzetes budapesti elemeket ismételgetnek, mint az oroszlán szobrok. Ami viszont maradt, hogy továbbra is a Magyar Nemzeti Galéria szobáiban rohangálhatunk, ha bemegyünk a palotába. Igaz, a neve tévesen Nemzeti Művészeti Galériaként szerepel a molinókon – ezt a múzeumot sosem hívták így. És abban sem vagyunk teljesen biztosak, hogy egy kajás fesztiválhoz elegendő lenne két foodtruck. Azonban a Budavári Sikló felső állomásának épületét szinte egy az egyben vették át az alkotók, úgyhogy aki ebben szeretne gyönyörködni, megteheti.
Tökéletes, hű másolatra persze nincs igazán szükségünk, amikor a nap végén Counter-Strike 2-t kívánunk játszani. A CS2-höz, különösen a szárnysegéd módhoz ugyanis elengedhetetlen, hogy ne egy óriási térképet kapjunk, illetve hogy kellő mennyiségű fedezék, egy egyértelmű ütközési pont, és egy relatíve nyitott bombarakó hely legyen a pályán. Ezeket az elvárásokat bőven kipipálja Almaas és Thomas, és a pontatlanságok ellenére szép a helyszín is, úgyhogy mindenkinek ajánljuk, hogy nézzen rá a munkájukra vagy az alábbi galériánkban, vagy ITT a Steam Műhelyben.
Kattints a képre a Pearl galériáért!
A budai várban játszódó Pearl pálya a CS2-ben - forrás: Steam / Almaas és Thomas
Borítókép: Steam / Almaas és Thomas