Ha nem szereted a tűket, inkább takard el a szemed az Agyagpofa új előzetese közben

Ha nem szereted a tűket, inkább takard el a szemed az Agyagpofa új előzetese közben

Négy hét múlva kerül a mozikba az Agyagpofa, ezért most befutott a film utolsó előzetese.

Már egy hónapot sem kell várnia a nézőknek, hogy beülhessenek a DC Studios következő képregényfilmjére. A relatíve laza Superman és Supergirl mozik után az Agyagpofa igencsak más közönségre pályázik az alapján, amit eddig láthattunk belőle. Most a végső előzetes sem azt a célt szolgálja, hogy az átlagsugarú képregényfilmek rajongóit győzködje a jegyváltásról, de nem ám! Ehelyett ugyanaz a drámai testhorror hangulat robog tovább, mint korábban. És azt se feledjük, hogy Agyagpofa nem éppen a jófiúk sorát gazdagítja a DC füzetek lapjain, vagyis a végén aligha kap majd meghívót az Igazság Ligájába.

Az Agyagpofát Mike Flanagan (A Hill-ház szelleme, Álom doktor) forgatókönyve alapján James Watkins (A fekete ruhás nő) rendezte, a címszereplőt pedig nem más, mint Tom Rhys Harries (Úriemberek) kelti életre. A karakter maga egyébként feltűnt már több médiumban a képregényeken túl: láthattuk már az 1992-es Batman rajzfilmsorozatban (The Animated Series), illetve az Arkham-játékokban is feltűnt. A film története egy színészről, Matt Hagenről szól, aki egy speciális anyagot fecskendez magába, hogy továbbra is keresett maradjon a szakmában, csakhogy rájön, hogy az anyag át tudja alakítani az arcát és a testét, és így egy sétáló agyagdarabbá válik. Ez azonban nem éppen komikus pillanatokhoz vezet az új előzetes alapján. Legalábbis én nem tudom, mikor nevettem utoljára attól, hogy valakinek a szeme körül matatnak, hogy tiszta vér, hogy injekciós tű vagy olló van az arca körül, és utóbbit még arra is használja ráadásul, hogy halljon vagy levegőt kapjon.

Az Agyagpofa 2026. október 22-től kerül a hazai mozikba.

Borítókép: Warner Bros.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések