Nem veszélytelen ilyen hosszútávra elköteleződni egy klubbal, elég csak s1mple példájára visszaemlékezni.
A Falcons bejelentette, hogy több évvel meghosszabbította Ilya „m0NESY” Oszipov szerződését, amely így 2030-ig köti a szervezethez az orosz AWP-st. A 21 éves játékos 2025 áprilisában csatlakozott a szaúdi klubhoz, azóta pedig 1,29-es átlagos HLTV-értékelést hozott a csapat színeiben – emlékeztet a HLTV. Az egyéni teljesítménye ellenére m0NESY-nek sokat kellett várnia az első nagy trófeájára a Falconsszal, végül azonban júniusban az IEM Köln Major megnyerésével törték meg a jeget. A tornán az orosz játékos kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amellyel az MVP-díjat is kiérdemelte.
A hosszabbításnak köszönhetően a Falcons hosszú távra biztosította egyik legfontosabb játékosának szolgálatait, és már a Major-cím megvédésére is összpontosíthat. Annyi veszélye viszont van a 3-4 éves szerződésnek, hogy amennyiben a Falcons visszacsúszna a jövőben, m0NESY előtt pedig lehetnének máshol jobb lehetőségek, akkor rendkívül nehéz lesz kiszabadulni ebből az egyezségből. Elég csak megnézni s1mple példáját, aki végül két éven át várt arra, hogy lejárjon a szerződése a NAVI-val és végre valaki felkarolja őt. A még mindig csak 21 éves játékos számára ez a karrierjét jelentheti, persze most még bízhat abban, hogy a szaúdiak annyira szeretik a Counter-Strike-ot, hogy élete végéig megveszik mellé a létező legjobb játékosokat.
A következő nagy megmérettetés a Falcons számára a Thunderpick World Championship lesz, amely október 14-én veszi kezdetét. Ezt követően az IEM Peking is szerepel a gárda versenynaptárában a szingapúri Major előtt.
Ilya @FLCm0NESY Osipov, thank you for everything ???? https://t.co/snVQrGDhyo
— Falcons Esports (@FalconsEsport) October 12, 2026
Borítókép: Adela Sznajder / ESL FACEIT Group