Állítólag nagyon jól sikerült a Samsung Exynos 2700-as chipje, de aki nem akar ezzel kísérletezni, annak is lesz opciója.
Újabb bennfentes információk érkeztek a Samsung Galaxy S27 széria várható lapkakészleteiről. Bár az Exynos 2700 állítólag kifejezetten jól teljesít a belső teszteken, és a gyártási kihozatala is kedvező, a jelek szerint a csúcskategóriás Galaxy S27 Ultra mégsem ezt a chipet kaphatja, hiába voltak korábban olyan pletykák, amelyek ezt erősítették.
Az Exynos 2700 a Samsung második generációs, 2 nanométeres SF2P gyártástechnológiájával készülhet – kezdi beszámolóját róla az Android Headlines. Az első generációs SF2 eljáráshoz képest ez 12 százalékkal nagyobb teljesítményt, 25 százalékkal alacsonyabb energiafogyasztást és 8 százalékkal kisebb lapkaméretet ígér. A processzor várhatóan ARM C2 magokra épülhet, a Samsung System LSI pedig állítólag azt szeretné elérni, hogy a lapka a vállalat legdrágább telefonjába is bekerüljön.
A friss értesülés szerint azonban a Galaxy S27 Ultra esetében továbbra is a Qualcomm megoldása a legvalószínűbb. Vagyis minden régióban a Snapdragon 8 Elite Extreme Gen 6 dolgozhat majd ebben a készülékben, bár végleges döntés egyelőre nem született, csupán arról lehet szó, hogy a szándék az eddig bevált stratégia megtartása lehet inkább. A Galaxy S27, az S27+ és az új S27 Pro ezzel szemben régiónként eltérő lapkakészletet kaphat, mint ahogyan azt egy ideje már megszokhatták a vásárlók. Európában és Dél-Koreában az Exynos 2700, míg az Egyesült Államokban és Kínában a Qualcomm chipje kerülhet a telefonokba.
Borítókép: Samsung