Torzsi egykori csapattársa kapta meg az Astralis kulcsait

Torzsi egykori csapattársa kapta meg az Astralis kulcsait

Ezt sem gondoltuk volna, hogy valaha leírjuk: az Astralisban már csak egyetlen egy dán játszik, oda a többségük.

Az elmúlt napok egyik furcsa pletykája volt, hogy az Astralis a PGL Major Szingapúr előtt kettőt cserélni fog. A furcsaságok számát pedig nem csökkentette, inkább csak növelte, hogy milyen nevek jöttek szóba csereként a közösségi médiában. És most, hogy hivatalosan is bejelentette Kamil „siuhy” Szkaradek és Nikita „cmtry” Samolotov szerződtetését a klub Rasmus „HooXi” Nielsen és Jakob „jabbi” Nygaard helyeire, mi csak nézünk, mint Rozi a moziban.

A magyar Counter-Strike 2 rajongóknak aligha kell bemutatni cmtry-t, aki nemrég még a FUT játékosa volt. Újdonság azonban vele kapcsolatban, hogy az Astralis kedvéért felhagy az AWP-zéssel, és riflerként folytatja tovább, így a mesterlövész szerepkör Love „phzy” Smidebranté marad. Az ukrán játékos október elején került a FUT kispadjára, miután a szervezet Álvaro „SunPayus” García leigazolásával alakította át a felállását.

Siuhy október 2-án vált szabadon igazolhatóvá, miután valamivel több mint egy évet töltött a Liquidnél és lejárt az ottani szerződése. Azután távozott a lengyel IGL a csapattól, hogy az ő vezénylete alatt sem tudott kilábalni a hosszú ideje tartó gyengélkedésből a Liquid. Flashie-ék több tornán korán búcsúztak, beleértve a magyar edző eddigi legnagyobb, hazai közönség előtt játszott versenyét, a StarLadder Budapest Majort tavaly decemberben. A lengyel irányító az Astralisnál alighanem a régi, szép MOUZ-időkből tartogatott utolsó morzsányi hitelességét igyekszik kamatoztatni a Liquid-bukta után, vagyis óriási a tét számára, hogy itt valamit alkosson. Szerencséjére egy honfitársa, egy igazi veterán lesz ebben a segítségére, hiszen egy ideje NEO edzi az Astralist.

A két újonnan érkező játékos egyben olyan fordulatot is jelent, amit sosem gondoltunk volna: az Astralis a történetében először nem lesz dán többségű a felállás. Siuhy és cmtry a Stake Pulse Beat III versenyen mutatkozik be az Astralis színeiben, itt a csapat a C-csoportba került, első ellenfele pedig a Sashi lesz, amiről manapság a legtöbb embernek HUNDEN és az elfeledett vietnámi útlevelek juthatnak eszébe.

Az Astralis játékosai

Love "⁠phzy⁠" Smidebrant
Victor "⁠Staehr⁠" Staehr
Gytis "⁠ryu⁠" Glušauskas
Nikita "⁠cmtry⁠" Samolotov
Kamil "⁠siuhy⁠" Szkaradek

Filip "⁠NEO⁠" Kubski (edző)

Rasmus "⁠HooXi⁠" Nielsen (kispadon)
Jakob "⁠jabbi⁠" Nygaard (kispadon)

Borítókép: PGL Esports

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár