Ellentmondásos pletykák jelentek meg az elmúlt időszakban a következő generációs hajtogatható Samsung telefonok kapcsán.
Kevés dologban ért egyet az összes mobiltelefon-vásárló, de abban igen, hogy a kijelző alá épített szelfikamerák még nem állnak készen arra, hogy leváltsák a hagyományosabb kameralyukakat. Négy generáción keresztül alkalmazott kijelző alá rejtett szelfikamerát a Samsung a könyvszerűen nyitható Galaxy Z Fold készülékeiben, és már abban is utálta mindenki. A technológia a 2021-ben bemutatott Galaxy Z Fold3-mal debütált, és egészen a Galaxy Z Fold6-ig maradt a széria része. A gyártó tavaly a Galaxy Z Fold7 esetében már visszatért a hagyományos, kijelzőbe vágott kameralyukhoz, és az idei Galaxy Z Fold8 Ultra, valamint a szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold8 is ezt a megoldást használja, mert annyi kritikát kapott érte a cég.
Egy, a közösségi médiában kro néven futó szivárogtató szerint azonban jövőre ismét előkerülhet a kijelző alatti kamera – szúrta ki a GSMArena. Az információi alapján a Samsung egy olyan készülék bemutatására készül, amelynél a technológia visszatér. Amennyiben valóban leporolja a kijelző alatti kamerát a Samsung, a legnagyobb riválisa a technológia használatában az iPhone Duo lehet, ami váratlanul ezt az opciót választotta a kameralyuk helyett idén. A hírek szerint az Apple egy 4 megapixeles kamerát tett a belső képernyője alá. Szóval lenne hová fejlődni, ha végre komolyabb igény lenne ezeknek a gyártására, tekintve, hogy felbontásban a két évvel ezelőtti Samsung Galaxy Z Fold6 sem volt előrébb ennél.
A kamerán túl állítólag a külső kialakítás és a vastagság csak minimálisan módosul majd, ami nem lenne meglepő, az elmúlt években ugyanis főleg itt faragott sokat a dél-koreai gyártó. Viszont a szivárogtató korábban arról beszélt, hogy a Galaxy Z Fold9 fejlesztése már megkezdődött, a cél pedig 3,9 milliméteres vastagság kinyitott, illetve 7,9 milliméteres méret összecsukott állapotban. Az idei modell kinyitva 4,5, összecsukva pedig 9,7 milliméter vastag. Amennyiben kro méretre vonatkozó állításai helytállóak lesznek, azért azt nem neveznénk minimális módosításnak. Az értesüléseket tehát érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen egyelőre egyetlen forrás meg nem erősített állításairól van szó, és a kiszivárgott méretadatokkal kapcsolatban is ellentmondásosan fogalmazott, ami furcsa.
Borítókép: depositphotos.com / Wongphoto