Állítólag két ponton is előrelépést tapasztalhatnak majd az iPhone 18 vásárlók, akik korábbi alapmodellekről váltanak rá.
Egy ismert kínai szivárogtató Weibo-bejegyzése szerint a 2027 elején érkező iPhone 18 teljesítmény és üzemidő terén is előrelépést hozhat az elődjéhez képest, így ezen a téren közelebb kerülhet a jelenlegi iPhone 18 Pro modellekhez – írja a posztot felfedező GSMArena. Az Apple idén változtatott a megszokott menetrenden, és egyelőre csak az iPhone 18-as széria Pro változatait leplezte le. A beszámolók alapján az alap és az e-modell bemutatójára jövőre kerülhet sor, a várakozás pedig a jelek szerint két fontos fejlesztés miatt is megérheti.
Az egyik legjelentősebb változás az akkumulátort érintheti. Az iPhone 18 ugyanis nem csupán az új, energiahatékonyabb lapkakészletnek köszönhetően kínálhat hosszabb üzemidőt, hanem nagyobb akkumulátort is kaphat. A teljesítményért várhatóan egy visszafogottabb képességű Apple A20 rendszerchip felel majd, amely a TSMC 2 nanométeres gyártástechnológiájával készülhet, ez így egyszerre javíthatja a készülék teljesítményét és energiahatékonyságát.
A kiszivárgott információk szerint azonban nem minden fejlesztés jut el az alapmodellbe a Prokból. A kisebb Dynamic Island továbbra is az iPhone 18 Pro széria egyik exkluzív újdonsága maradhat, így az olcsóbb változatnál ezen a téren nem várható változás. Ráadásul az új iPhone 18 ára is valamelyest emelkedhet az elődjéhez képest. Az esetleges drágulás beleillene az iparágban tapasztalható általános áremelkedési tendenciába, amit a nyár óta az Apple is igyekszik lekövetni: ez a magyar vásárlóknak hol kedvező, hol nem.
Borítókép: Apple