Az Apple után szabadon platós lesz a Samsung csúcstelefonja is 2027-től. Mutatjuk, milyen hátlapi dizájnt találhattak ki a dél-koreai cég tervezői.
A Samsung Galaxy S27 Ultra CAD-fájlok alapján készült látványtervei már a nyáron kiszivárogtak, így korábban megismerhettük a készülék várható formatervét, vagyis azt, hogy miképp vált jövőre platóra a dél-koreai cég az Apple-t követve. Most ugyanezeknek a terveknek a forrása, az Android Headlines egy fizikai makettet is készített a csúcstelefonról, amelyet a Samsung Galaxy S26 Ultra, az Apple iPhone 18 Pro és a Google Pixel 11 Pro társaságában is megmutatott. Az összehasonlításnak köszönhetően a méretekről és a külső kialakításról is pontosabb képet kaphatunk.
Fontos azonban, hogy a bemutatott Galaxy S27 Ultra csak egy méretarányos dummy verzió, így a tömege nem tükrözi a végleges készülékét, és természetesen kijelző, akkumulátor vagy bármilyen belső alkatrész sincs benne. A CAD-tervek alapján ugyanakkor a méretei már ismertek: 163,76 × 78,25 × 7,97 milliméteres lehet, míg az előző generációs Galaxy S26 Ultra 163,6 × 78,1 × 7,9 milliméteres. Vagyis az új modell mindhárom irányban valamivel nagyobb lehet elődjénél.
A maketten az előlap közepén található kivágás a szelfikamerának, a hátlapon pedig egy átalakított kamerasziget látható. A bekapcsológomb és a hangerőszabályzó a jobb oldali keretre kerültek, az alsó részen pedig az USB-C-csatlakozó kivágása mellett a SIM-tálca, az elsődleges mikrofon, a hangszóró és az S Pen számára kialakított nyílás is megfigyelhető.
A Samsung Galaxy S27 Ultra az S26 Ultra mellett - forrás: Android Headlines
A Galaxy S27 Ultra egyik legszembetűnőbb változása az új kamerakialakítás lehet, amely az elődjéhez képest eggyel kevesebb kamerát tartalmaz. A megoldás sokaknak az iPhone 18 Pro formatervét idézheti. Az új kialakítás egyik előnye az lehet, hogy elég helyet hagyhat a mágneseknek is, így a telefon kompatibilis lehet a MagSafe-hez hasonló kiegészítőkkel tok nélkül is.
A Samsung Galaxy S27 Ultra az iPhone 18 Pro mellett - forrás: Android Headlines
Az új kamerasziget másik előnye az lehet, hogy csökkentheti a készülék billegését, amikor sík felületre helyezik. A változtatásnak viszont hátránya is van, mert a Galaxy S27 Ultra új kameraszigete miatt a Galaxy S26 Ultra tokjai várhatóan nem lesznek használhatók az új modellen. Ez annak ellenére is így lehet, hogy a kamerák érzékelőinek elhelyezkedése nem változik jelentősen.
A Samsung Galaxy S27 Ultra a Google Pixel 11 Pro mellett - forrás: Android Headlines
Kattints a képre a Samsung Galaxy S27 Ultra makett galériáért!
A Samsung Galaxy S27 Ultra várható dizájnja - forrás: Android Headlines
Borítókép: depositphotos.com / gints.ivuskans