A Bethesda egykori vezető művészének is megvan a véleménye a Starfield több mint ezer bejárható planétájáról.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
Tartogat még egy-két nagy durranást a Capcom a Resident Evil Requiem megjelenése előtt. A csütörtöki nagy bemutató mindenre fényt derít.
Egy bennfentes úgy tudja, a mentális terror témakörét boncolgató Project: MARA soha nem lépett a fejlesztés szakaszába, jó hír viszont, hogy készül a Hellblade 3.
Pénzügyi szempontból ugyan kissé szűkölködik a Ubisoft, magabiztosságban viszont nem szenved hiányt a cég, hiszen a Skull and Bones után a legutóbbi két Assassin's Creed-játékra is AAAA címként hivatkozott.
Mint kiderült, a Warner Bros. már nyolc alkalommal is nemet mondott a Paramountnak, a cég ezért most taktikát váltott, és pereskedés útján gáncsolná ki a Netflixet.
Végre nem csak a gyilkos ösztöneit, de a kreatív vénáját is felfedezheti magának mindenki a Counter-Strike 2-ben.
Kilenc évvel az első epizód után nemcsak a történet végére került pont, de a sorozat szereplői is láthatóan maguk mögött hagyták a gyerekkort.
A HLTV díjátadó eseményén nem csak a szakmai zsűri, de a közösség is kioszthatott néhány fontos díjat, és ezek egyikével bizony a magyar fővárosban rendezett Counter-Strike 2 tornát ismerték el a rajongók.
Bár inkább a Disney-nél szokás az, hogy a régi nagy animációs klasszikusaiból élőszereplős változatot is készít, a rajongók a Studio Ghibli egyik legkultikusabb alkotását is újragondolták - természetesen a mesterséges intelligencia segítségével.