Érdekelt mindig is, hogy hogyan játszál ADC-t a mostani metában? Ezek a videók segíthetnek neked az alapvető dolgokban!
League of Legends Hírek
Pár évvel ezelőtt bevezettek egy rendszert, amivel díjazni lehetett a jobb csapattársakat, de ez valahogy elhalt idővel, nincs motiváció használni.
A Kifárasztás/Exhaust egy nagyon erős védelmi eszköz volt a támogatók kezébe, sőt mostanában már miden is sokat használták, mi változott a gyengítéssel?
A FlyQuest a Cloud9 elleni szerencsétlen vereség óta kifejezetten rosszul szerepel. Vajon meddig maradhatnak még a Top 4-ben?
2013-ban egy gyönyörű Lee Sin rúgással lepett meg minket Insec, amit azóta róla neveztek el. Ezt próbálták reprodukálni a Riotosok több-kevesebb sikerrel.
Az OG még mindig nem tudott összekaparni egy győzelmet sem, van még esély az utolsó hely elkerülésére?
Amikor két gyengébb csapat ütközik meg, a kommentátoroknak nincs mindig könnyű dolga izgalmassá tenni, így viszont lehet.
Emlékszünk még a Giants Vitality elleni meccsére? Ha mi nem is, a Giants-esek biztosan, legalábbis az inerjú alapján.
Bjergsen nem tegnap kezdte pályafutását, a hétvégén a Deathfire Graspet megszégyenítő eltüntetést mutatott be Cody Sun-nal szemben.