A munkahelyén fél órán át sírt a virtuális eljegyzést követően.
Szórakozás Hírek
Az „igazi amerikaiak” számára készült.
Négyszer kikapott egymás után, de egyszerűen nem tudta elfogadni a vereséget.
Sejtettük, hogy ismételten valami őrültséggel készül majd, de ezzel sikerült mindenkit meglepnie.
Amikor két számítógép először üzent egymásnak.
Pár éven belül élsportoló válhat a megosztó streamerből?
Indul a nyár és indul Zsozeatya is, aki idén is körbejárja rajongóit. Itt is vannak az első állomások!
Már második éve kaparintja meg a sajtot elsőként.
Ha az adataink ellopásáról van szó, a legtöbbünknek valószínűleg a klasszikus adathalász üzenetek – például a NAV, a Netflix vagy a futárszolgálatok nevében érkező hamis levelek – vagy a magukat banki ügyintézőnek kiadó, telefonon próbálkozó csalók jutnak az eszünkbe.