Hat éve jelentették be, azóta sem jelent meg a State of Decay 3, de nyugi, a játék él és úgy néz ki 2026 lehet az év, amikor végre többet is megtudhatunk róla.
gaming Hírek
Bár hivatalosan még szinte semmit sem tudni az Elden Ring filmről, úgy néz ki a projekt készen áll a forgatásra, szemfülesek ugyanis felfedezték az egyik díszletet.
2018-as játékot ad most ingyen a Steam, aminek sokan fognak örülni, de nem árt ha siettek!
Greg Reisdorf, a Call of Duty multiplayer részének egykori kreatívigazgatója szó szerint szörnyűnek nevezte a Fallout-játékokban található gunplay-t, éppen ezért szívesen besegítene az ötödik rész fejlesztésébe.
Egy tavaly készült interjú nemrég közzétett részletéből kiderült, hogy a Bethesda Game Studiosnál nemigen mernek nemet mondani a cég arcának számító Todd Howardnak, holott az ismert alkotónak is vannak rossz ötletei.
Liam McIntyre, JD Fenix szinkronhangja szerint tervben volt, hogy a The Coalition trilógiává bővíti az új sorozatot, ám az Epic Games stafétáját átvevő stúdió úgy döntött, inkább valami újba vágja a fejszéjét. Ami ugyebár régi, hiszen a Gears of War: E-Day egy előzmény.
Az Xbox appnak hála kiderült, mely játékok kerülnek ki áprilisban a Microsoft előfizetéses szolgáltatásából – sajnos a visszatérő vendégnek számító Grand Theft Auto 5 is ott van a távozók között.
Bár már évek óta azt halljuk, hogy lassan a végére ér az Obliviont a Skyrim motorjára átültető projekt fejlesztése, a TESRenewal néhány nappal ezelőtt közzétett bejegyzése alapján nem csak az utolsó simítások vannak hátra.
A CD Projekt RED szerepjátéka is bizonyítja, milyen jó szolgálatot tehet az NVIDIA RTX Mega Geometry technológiája, aminek köszönhetően nem kell többé a VRAM miatt aggódnunk.