Még mindig csak ámulunk és bámulunk a MEB kapcsán, ilyet még nem láttunk Magyarországon. De mi illetve ki áll mögötte? Ezekről a kérdésekről faggattuk egyik megálmodóját, Riot Daedalust.
Interjú Hírek
Az egyik dizájner arról is beszélt, ő hogyan szokott védekezni a Pirate koncepciók ellen.
A WiLD ezúttal is alulmaradt a döntőben, ahogy már nem egyszer 2016 során. Hogyan lehet ezzel folyamatosan szembesülni és továbblépni? Válaszokat ezúttal hi im mate adott.
A MEB döntőn elért sikernek örülhet a THR, az élet azonban nem áll meg. Hogyan tovább, mik a távlati tervek?
Egyéves eltiltása után Naiman idén visszatért, és egészen a világbajnokságig küzdötte el magát.
Nosztalgikus gálameccsen gyűlnek össze a régi idők legjobbjai, hogy leporolják egykoron, sőt még most is félelmetes aimjukat.
Fény derült az egyik legjobb új Legendary lap eredettörténetére. Vannak még hozzá méltóak a Gadgetzanban.
Mindenképpen változtatni fognak a jövőben, jelenleg is vizsgálják a lehetőségeket.
A PlayIT-en elkaptuk Nosikát is egy gyors interjúra, ahol leginkább a jövőbeli terveiről faggattuk.