Őszintén szólva ma már senki mást nem tudnánk elképzelni Hannibalként csakis Mads Mikkelsent, pedig nem sokon múlt, hogy egy másik színész bújjon a legendás gonosztevő bőrébe.
Film és Sorozat Hírek
Az új rendező eltért az eddigi koncepciótól, és bár volt benne rizikó, végül bejött a húzása, imádják az új animét.
Újabb Harry Potter-műsor a láthatáron, ezúttal az édesszájúak örülhetnek.
Érdemes nyitott szemmel járni, ugyanis az sem kizárt, hogy azon kapod magad munkába menet, hogy Morgan Freeman sétál veled szembe az utcán.
„Ez olyan, mintha azért kritizálnánk egy könyvet, mert 700 oldalas” – kelt a hosszú filmek védelmére Brady Corbet.
Indul az ősz, úgyhogy a nyári pihenés után felpörög a Max is.
A főszereplőn úgy tűnik nem múlik semmi, ha már egyszer újragondolják ezt a kultikus filmet is.
A rendező szerint inkább lélektani thriller lesz, mintsem vegytiszta horror.
Valószínűleg azért, mert olyan rejtélyesen ábrázolta a rendező, hogy talán még a legnagyobb rajongóknak sem tűnt fel, pedig tényleg van kapcsolat a két cím között.